|
|
|
|
- MSZP megalakulása - 5. folyt.
|
Nem szabad elfelejteni azt, hogy van egy bizonyos inercia, van egy nyomatéka is annak, ami történt. Tehát a legitimitás, tehát a párton belüli legitimitás az ennél az új Magyar Szocialista Munkáspártnál (sic ) maradt és ezt az a kontinuitás is jelképezi, amit Nyers Rezső személye jelent. Azt sem szabad elhanyagolni, hogy Moszkva ezt a változást elfogadta, ezt kifejezte az az üdvözlő távirat, amelyet Gorbacsov Nyers Rezsőhöz intézett. Ilyen körülmények között a valóban leninista régi típusú kommunistáknak a leszakadása egyénileg elképzelhető, de az már sokkal nehezebben, hogy valami életképes pártot alakítanak, és hogy ennek eszközeik is legyenek ahhoz, hogy a magyar közéletben szerepet játsszon. Ráadásul talajuk sincsen. Hiszen ami itt történt, azzal függ össze, hogy a közvéleményben egy olyan nagy változás ment végbe, amely alól az állampárt sem tudta kivonni magát. Végül is az, aminek most tanui voltunk, az nem ok, hanem következmény. Az folyamánya annak a több éves fejlődésnek, amely Magyarországon az elmúlt években végbement. Had jegyezzem meg itt - Vadász János bevezető szavaihoz kapcsolódva -, hogy habár tökéletes jóslatra senki sem képes, de az a bizonyos 1988 szeptemberi jóslat, amit ő hiányolt, hogy ezt senki sem tudta volna megjósolni, az bizony benne volt abban a tanulmányban, amit én a Magyar Füzeteknek az 1988 év végi 19-ik 20-ik számában publikáltam, és ahol azt mondottam, hogy bár valószínűtlen a hatalom részéről egy olyan önkorlátozó intézkedés, amely szabad utat nyit a politikai ellenerőknek, ezt nem lehet kizárni, sőt tovább is mentem - és most szó szerint idézem magam mert közben a könyvespolcról leemeltem ezt a számot -: egy ilyen, hatásában forradalmi változás talán már útban is van - írtam 1988 szeptemberében, és hozzátettem, hogy ez a változás a magyar politikai közgondolkodásban indult el, amely az elmúlt években fokozatosan kiszabadult a leninizmus fogalomrendszeréből, és visszatért a közönséges republikánus értékekhez és érvelési módokhoz. (folyt.)
1989. október 12., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|