|
|
|
|
A Honvédelmi Minisztérium sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. augusztus 9., szerda - Újabb nagylélegzetű sajtótájékoztatóra voltak hivatalosak a magyar tömegtájékoztatás munkatársai szerdán a Honvédelmi Minisztériumba. Az utóbbi hónapokban a sajtónyilvánosság előtt mindinkább kitárulkozó honvédelmi tárca ismét csaknem féltucat olyan kérdést tűzött napirendre, amely a napi aktualitások mellett a Magyar Néphadsereg életébe is mélyebb bepillantást engedett. Az ország minden szegletéből összesereglett újságírók elsőként az augusztusi leszerelések és bevonulások gyorsmérlegéről hallgatták meg Kovács Lajos ezredes, szervezési és mozgósítási csoportfőnök-helyettes tájékoztatóját.
Kovács Lajos elmondta: a hónap közepéig leszerelő 32.460 sorkatonától augusztus 29-én és 30-án 31.800 frissen bevonuló fiatal - köztük 940 előfelvételis egyetemista - veszi át a fegyvert a Magyar Néphadseregben. Az augusztusi bevonulás alkalmával most első ízben élhetnek törvényadta jogukkal azok a fiatalok, akik lelkismereti okoktól vezéreltetve a polgári szolgálatot választják a fegyverforgatás helyett. Eddig 195-en jelentkeztek polgári szolgálatra. Ezeknek a fiataloknak a behívását felfüggesztették. Kérvényük elbírálása várhatóan októberben kezdődik meg, így behívásuk a polgári szolgálat letöltésére csak jövőre válik esedékessé. A polgári szolgálattal szemben a hadsereg kötelékében immár bevett intézménnyé vált a fegyver nélküli katonai szolgálat. Erre a szolgálati fajtára most 58 sorköteles jelentette be igényét. A bevonulásokkal kapcsolatos újdonság, hogy a honvédelmi törvény módosítása nyomán - néhány kivételtől eltekintve - a felsőfokú oktatási intézményekbe felvett hallgatók tanulmányaik befejezése után töltik le katonai szolgálatukat, s ennek során többségük tartalékos parancsnoki képzésben részesül. A jogszabálynak megfelelő szolgálati rendre azonban csak lépcsőzetesen tudnak áttérni az érintett tárcák, ezért 1992-ig csökkenő arányban ugyan, de továbbra is behívnak előfelvételis egyetemistákat. A Honvédelmi Minisztérium vezető beosztású munkatársai beszámoltak az augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatos előkészületekről is. A hagyományoknak megfelelően, immár 21. alkalommal a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren tesznek fogadalmat a frissen végzett tisztek. A hivatásos katonai pályát választó 800 diplomás fiatal az idén már az újjászerkesztett szöveg szerint tesz fogadalmat a haza védelmére, az alkotmány, a szolgálati szabályzat előírásainak megtartására. (folyt.köv.)
1989. augusztus 9., szerda 17:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Honvédelmi Minisztérium sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Várhatóan az idén is az augusztusi ünnepségek fénypontja lesz a most 25. alkalommal megrendezendő tűzijáték, amely 21 órakor kezdődik, s csaknem 30 percen át szórakoztatja a főváros lakosságát és az ünnepségekre Budapestre látogató vendégeket. Szóba került a tájékoztatón a részleges szovjet csapatkivonások nyomán megüresedő laktanyák hasznosításának kérdése is. Tömösváry Zsigmond alezredes, sajtóosztályvezető-helyettes ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Minisztertanács július 17-i ülésén a felszabaduló objektumok értékesítése mellett döntött. Ennek megfelelően a gödöllői Grassalkovich kastély és az esztergomi bazilika melletti épületegyüttes kivételével valamennyi ingatlanra pályázatot ír ki szeptemberben az Állami Fejlesztési Intézet. Az elképzelések szerint a pályázatokon a helyi tanácsok, illetve a magánszemélyek egyenlő esélyekkel indulhatnak. Tömösváry alezredes külön hangsúlyozta, hogy a bevétel az utólsó fillérig az államkasszát gyarapítja, a Honvédelmi Minisztérium abból nem részesedik. A Magyar Néphadsereget mindössze az épületek őrzésvédelmével bízták meg a pályázat lebonyolításáig. Gőcze István nyugalmazott vezérőrnagy arról értesítette a sajtót, hogy a nagykanizsai helyőrségben már megkezdte működését a hivatásos katonák, tartalékosok, illetve a nyugállományú tisztek és tiszthelyettesek érdekeinek képviseletére életre hívott bajtársi egyesület. Az országban többfelé is szerveződő egyesületek tagjaik erkölcsi, anyagi érdekeinek védelme mellett célul tűzik a haladó honvédő hagyományok ápolását, a magyar földön és külhonban elesett katonák sírjainak ápolását. Hasonlóan fontos feladatuknak tartják, hogy tevékenységükkel erősítsék a Magyar Néphadseregben szolgálatot teljesítőknek a magyar nemzet iránti elkötelezettségét. Végezetül Szabó Egon vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnökének első helyettese arról a kisebbfajta botrányról fejtette ki véleményét, amelyet 46 ceglédi sorkatonának a Honvédelmi Minisztériumhoz címzett kritikus hangvételű levele kavart az elmúlt napokban. A katonák a többi között azt vetették a néphadsereg vezetőinek szemére, hogy nem tesznek meg mindent a hadsereg depolitizálásáért, a katonai elhárítás a sorkatonák világnézetének ellenőrzésére törekszik, durva bánásmódban részesítik a vallásos sorkatonákat, rosszak a katonák életkörülményei. (folyt.köv.)
1989. augusztus 9., szerda 17:26
|
Vissza »
|
|
A Honvédelmi Minisztérium sajtótájékoztatója (3. rész)
|
Az eset kapcsán Szabó Egon elöljáróban azt hangoztatta, hogy a Honvédelmi Minisztérium nem kívánja felelősségre vonni a szerintük kellően át nem gondolt levél aláíróit, s az abban felvetett problémák lehetséges megoldására fordítja figyelmét. (A honvédelmi tárca vezetőinek egyébként továbbra is kétségeik vannak azzal kapcsolatban, hogy a beadvány valóban a sorkatonák körében született-e, vagy valahol másutt fogalmozódott. Azonban a problémák tényszerű megközelítésének bizonyságaként nem firtatják tovább a levél eredetét.) A beadvány politikai tartalmával vitába szállva a vezérőrnagy úgy vélte: a világon sehol nem létezik politikamentes hadsereg; a hedsereg depolitizálásának követelése ezért érthetetlen. Ezzel szemben jogos követelményként fogalmazható meg, hogy a néphadsereg működésének összhangban kell állnia az alkotmányossággal, a fennálló törvényekkel. Ezzel összefüggően a honvédelmi tárca azt várja a remélhetőleg hamarosan megszülető párttörvénytől, hogy ,,tiszta vizet önt a pohárba,,; azaz világosan megfogalmazza a pártok működésének feltételeit a néphadsereg kötelékein belül. Ami a vallásos emberek szolgálati körülményeit illeti, való igaz, hogy a szemináriumok hallgatóit külön alakulatoknál helyezik el, ez azonban az egyházi vezetők kérésére történik. Az elmúlt napokban magas rangú egyházi vezetőknek alkalmuk nyílott megismerkedni az ilyen alakulatoknál szolgáló sorkatonák életkörülményeivel, s tapasztalataik - beszámolóik alapján - nem estek egybe a levél vádló hangvételű megállapításaival. Összegezve az elmondottakat, Szabó Egon vezérőrnagy minden magyar politikai szervezettől, csoportosulástól azt kérte: tanúsítsanak kellő politikai érettséget; csatározásaiktól kíméljék meg a Magyar Néphadsereg sorállományát, s biztosítsák a fiatalok számára a szolgálat letöltésének nyugodt körülményeit. Ha a Magyar Néphadseregtől azt várják, hogy állományát ne használja fel politikai csatározásokban, akkor a napi politikai harcokban mások se a fiatal sorkatonák felhasználásával próbáljanak előnyhöz jutni. Azoknak a politikai szervezeteknek, csoportoknak, amelyeknek mondanivalójuk van a néphadsereg működésével kapcsolatban, egyenesen a Honvédelmi Minisztériumhoz kellene fordulniuk észrevételeikkel. (MTI)
1989. augusztus 9., szerda 17:29
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|