|
|
|
|
Az időszaki választások után (1. rész)
|
1989. augusztus 6. vasárnap - Mint ismeretes, augusztus 5-én, szombaton három országgyűlési választókerületben kellett megismételni az időszaki választásokat.
Kiskunfélegyházán, Bács-Kiskun megye 8. számu választókerültében eredménytelennek bizonyult az ismétlés is: a szavazásra jogosultaknak csak 41,8 százaléka jelent meg az urnáknál, annak ellenére, hogy egy órával meghosszabbították a választás idejét. A városi választási elnökség elnöke - Mihalovics István - az MTI munkatársának adott nyilatkozatában kifejtette azt a véleményét, hogy ez a sikertelenség bizonyos mértékig már korábban előrevetítette árnyékát. A megelőző választáson, amely azért volt eredménytelen, mert a három jelölt közül egyik sem kapta meg a szükséges arányu szavazatokat, akkor ugyan még a választásra jogosultak 61,58 százaléka leadta a voksát, de a számítotthoz képest még ez is kevés volt. Szinte biztosan lehetett számítani arra, hogy később, a szabadságolások és az összetorlódó mezőgazdasági munkák időszakában, még kevesebben adnak időt maguknak arra, hogy szavazni menjenek. Ezt egyébként - mondotta - úgy is meg lehetne fogalmaznai: az arra illetékesek nem szerencsésen határozták meg a választás, illetve pótválasztás idejét. Ez azonban csak az egyik tényező. A másik - az állampolgárok vitathatalan közönbössége - még lenyegesebb és elgondolkotatóbb. Ugyanígy az a kétségtelen tény is, hogy a három jelölt - Fekete Pál /MDF/, dr. Garai István /MSZMP/ és dr. Vas László /HNF/ a két pótválasztás között eltelt időszakban nem tudta világosabban, vonzóbban megfogalmazni a programját. Mindegyik elmondta a magáét, de egyik se nyerte meg a választókat, sőt, sokan egyszerűen személyes vitájuknak fogták fel az elhangzottakat és kivül akartak maradni ezen a perpatvaron. Kecskeméten, Bács-Kiskun megye 3. számu választókörzetében viszont, ahol a korábban ugyancsak érdektelenség miatt vált szükségessé a pótválasztás megismétlése, azuttal döntés született. A három jelölt, dr. Debreczeni József /MDF/, dr. Kiss István /MSZMP/ és Varga László /HNF/ közül nagy fölénnyel, több mint 70 százalékos szaravazatt-aránnyal - dr. Debreczeni József került az élre. (folyt.köv.)
1989. augusztus 6., vasárnap 15:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|