|
|
|
|
Tárgyalások Kambodzsáról Párizsban (1.rész)
|
László Balázs, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. augusztus 8. kedd (MTI-tud) - Két magas szintű találkozóra került sor Párizsban a nemzetközi Kambodzsa-értekezlet munkabizottságainak ülései mellett. A találkozók központi szereplője Nguyen Co Thach, vietnami külügyminiszter, aki előbb az értekezlet francia társelnökével, Roland Dumas külügyi államminiszterrel, majd a kínai küldöttség vezetőjével, Liu Su-csing külügyminiszter-helyettessel tartott megbeszélést.
Tíz év óta ez volt az első ilyen szintű érintkezés a háborúba is keveredett két szocialista ország, Kína és Vietnam között. jelentőségét fokozza, hogy Nguyen Co Thach a VKP Politikai Bizottságának is tagja, valamint miniszterelnök-helyettes. Tájékozott források szerint a találkozó két órán át tartott. A vietnami szóvivő közlése szerint kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdésekről, főleg a Kambodzsa-értekezlet menetéről volt szó a kínai nagykövetségen tartott találkozón és elhatározták, hogy folytatják a megbeszéléseket. Nguyen Co Thach a hírek szerint szerdán elutazik Párizsból. Dumas és a vietnami kollégája találkozójáról ennél is kevesebbet hoztak csak nyilvánosságra. A Quai d,Orsay szóvivője szerint Dumas társelnöki minőségében tartja a kapcsolatot minden résztvevővel. A munkabizottságok üléseiről annyi szivárgott ki, hogy az ad hoc bizottság pénteki ülésén Norodom Szihanuk herceg, a kambodzsai ellenzék vezére kompromisszumos javaslatot terjesztett elő az átmeneti időszak hatalomgyakorlásának és a választások előkészítésének módjára. Sok An külügyminiszter-helyettes, a Kambodzsai Népköztársaság részéről ezt visszalépésnek értékelte. Az ad hoc-bizottságban a francia és indonéz társelnökön kívül a négy kambodzsai politikai erő képviselői vesznek részt és itt folyik talán a legkényesebb kérdésekről a vita. A Kambodzsai Népköztársaság szervei a választásokig nem akarják kiadni a kezükből a hatalmat, az ellenzék pedig szeretné már a választások előtt megragadni a hatalom jó részét. (folyt.)
1989. augusztus 8., kedd 09:59
|
Vissza »
|
|
Tárgyalások Kambodzsáról Párizsban (2.rész)
|
A volt államfő, Szihanuk azt javasolta, hogy a vietnami csapatok kivonása után hozzanak létre ideiglenes főhatóságot, amelyben ő elnökölne és három alelnöke lenne Hun Sen, a mai miniszterelnök, Son Sann, a nemzeti jobboldal és Khieu Samphan, a vörös khmerek vezére személyében. Az ideiglenes államelnökség mellett nemzeti egységkormányt hoznának létre. A külügyeket maga az elnök venné kézbe, a belügyi, a védelmi és a tájékoztatási minisztériumot a négy politikai erő képviselői irányítanák egyenjogúan, a többi nyolc, kisebb minisztériumon pedig kettesével megosztoznának a politikai erők. A Kambodzsai Népköztársaság szóvivője szerint ez a hatalommegosztás életképtelen lenne. +++
1989. augusztus 8., kedd 10:00
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|