|
|
|
|
Romániai útijegyzet (2.rész)
|
Egy piros lámpánál - pedig ez sem szokása Marionak - mi is fékezünk. A járdákon összeverődik a tömeg. A gépjárművek motorjait leállítják, hirtelen csönd lesz, csak a verebek tiszteletlen csivitelése hallatszik az út menti fák lombsátrából. A távolból szirénázás hangja hallatszik. De nem mentő jön, nem beteget hoznak. Vagy talán mégis? Aztán megbizonyosodunk. Jön, a Főnök jön - súgja mellettem a kísérőnk. Tőlünk néhányszáz méternyire, pár sarokkal lejjebb föltűnik egy rendőrkocsi. Mögötte fekete kocsik sora. Az egyik lefüggönyözve. Csak a vezető sziluettjét látjuk egy pillanatra. A konvoj gyorsan átvág az úton, a rendőrök leengedik tiltó kezüket. Megindulunk. Máskor állunk a járdán, a szálló előtt. Egyszercsak civil ruhás fiatalemberek sokasága lepi el a környéket. A járókelőket a házfalakhoz szorítják. A sugárútról - most vesszük csak észre - már ,,eltakarították,, a parkírozó járműveket. Megintcsak gépkocsisor tűnik föl. Ezúttal a felvezető rendőrkocsi mögött haladó autó nincs lefüggönyözve. Elöl, a sofőr mellett korosodó asszony, a hátsó ülésen hatalmas véreb. Ezek a kényszerű pihenők szemmel látható feszültséget váltanak ki Marióból. Pedig már hozzászokhatott az útszéli várakozáshoz. De a gyakori közjátékok után hamar visszatér jókedve, széles gesztusokkal invitál bennünket a kocsiba. Mario, amióta csak az eszét tudja ebben a városban él. Itt csapja arcul naponta a hatalom szele. Egy olyan hatalomé, amely előtt ő is félelemmel fékez. Mario, a helyi kis diktátor, akitől sofőr létére sokan tartanak, ösztönösen érzi, hogy a Főnöknek köszönheti hatalmát. De tudja azt is, ha majd lejár a Főnök ideje, az ő vélt előjogait is elsodorják az események. Mario még nem tudja mikor, de biztosra veszi, egyszer eljön az a nap is. De nem fog ellenkezni, ha vele is betartatják a közlekedési szabályokat, sőt, ha kell, büntetést is fizet.+++ Kisignácz Ferenc MTI-PRESS
1989. július 16., vasárnap 10:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|