|
|
|
|
Megnyitották az asztalitenisz világfesztivált (1. rész)
|
1989. augusztus 7. hétfő (MTI) - Sporttörténeti esemény szinhelye volt hétfőn délelőtt a Budapest Sportcsarnok: ünnepélyes keretek között megnyitották az első magyar ifjusági asztalitenisz világfesztivált. Hosszu hónapok előkészületei után kezdődött meg a sportág történetében páratlan esemény, amelyre 23 országból 572 nevezés érkezett a serdülő, ifjusági és ,,veterán,, számokra. A legnagyobb létszámmal természetesen a házigazda magyarok indulnak, s bár a Szovjetunióból több mint 200 fiatal érkezését jelezték, ez a közelmultban életbeléptetett uj valuta (rubel) rendelkezések miatt hatvanra csökkent. A fiatalok mezőnyében sokan vannak, akik a közelmultban részt vettek az ifjusági és serdülő Európa-bajnokságon, igy az utóbbi korosztályban EB-érmeket nyert magyarok is. A serdülő fiuk versenyében 181, a lányoknál 96, az ifjuságiaknál 138, illetve 88 az indulók száma, a ,,veterán,, férfiaknál a 40-50 évesek korosztályában 42, az 50 felettieknél 19, a nőknél pedig 8 benevezett veszi fel a versenyt. A délelőtti ünnepélyes megnyitón a nemzetközi szövetség képviseletében Bernard Jeu, a francia szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Müllner Jenő, a Népstadion és Intézményei főigazgatója, az egyik legjelentősebb támogató intézmény vezetője szólt, ezt követően Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta meg az első világfesztivált. (folyt.köv.)
1989. augusztus 7., hétfő 11:06
|
Vissza »
|
|
Megnyitották az asztalitenisz világfesztivált (2. rész)
|
Talán még egy világbajnokságot sem szerveznek meg olyan jól, mint a hétfőn megkezdődött magyar ifjúsági asztalitenisz világfesztivált, ahol csaknem 600 résztvevőről kell gondoskodni, összeállítani a programjukat, s természetesen a szállításukat, az étkezésüket is biztosítani. Herendi Iván és Lipovits Gyula, a fesztivál két ,,szülőatyja,, az utóbbi napokban nem is alhatott sokat, hiszen a hajrá mindig a legmegerőltetőbb, s kis stábjukkal nem akartak kudarcot vallani. Hétfőn aztán nagyüzem volt a Budapest Sportcsarnokban, két teremben, hetven ( ) asztalon játszottak a 23 országból összesereglettek, s mint ismert, nemcsak ifjúságiak és serdülők, hanem veteránok is. A mezőny legfiatalabbja Olaszországból érkezett, a mindössze 8 esztendős Vanja Milics, aki egy évvel idősebb nővérével indult korosztálya versenyében. A legidősebb viszont közelebbi résztvevő: Horváth István (63) Kiskunmajsáról jött a fővárosba, de nem egyedül. - Endre unokám 12 éves, ő az asztalitenisz imádója, gondoltam, én kísérem el, s ha már indul, magam is beneveztem - mondta a vidéki vendég. - Igaz, évtizedeken át nem foglalkoztam ezzel a sportággal, de most, hogy unokám kedvet kapott hozzá, egy ideje újból ütőt fogtam, s játszom is a megyei bajnokságban. Nagyapa és unoka tehát egymásnak szurkolt, érdekes eset volt, amikor a kis Endre volt a nagypapa mérkőzésének a játékvezetője, s nem kis örömére győztes találkozót vezethetett. De nemcsak ismeretlenek találhatók a tekintélyes mezőnyben, hanem a közelmúltban Európa-bajnokságot nyert fiatal sportolók is. Igy a magyar serdülő érmesek, valamint a szovjet Vlagyimir Szamszonov, aki pár hete Luxembourgban korosztályában első lett. Itt is favoritnak számít, hacsak... - Szeretnék visszavágni az Európa-bajnokság csapatviadalán elszenvedett vereségért - mondta Bátorfi Zoltán, aki Luxembourgban halmozott, ahány számban indult, annyi érmet nyert, összesen négyet. - Azóta is nagyon készültem a versenyre, s bár ennek nincs olyan értéke, mint egy EB-nek, számomra nagyon sokat jelentene a győzelem. Igaz, hogy ezúttal nem tették ki a Budapest Sportcsarnokban a megtelt táblát, mégis akadtak érdeklődők, s külföldről is érkezett néhány szakember, szakvezető. A magyar származású Olaszi Sándor például Svájcból hozta el azokat a fiatalokat, akikkel otthon foglalkozik, s ,,ha már itt vagyok, elindulok ,, felkiáltással a 60 éven túljáró sportember is asztalhoz állt. (folyt.köv.)
1989. augusztus 7., hétfő 18:30
|
Vissza »
|
|
Megnyitották az asztalitenisz világfesztivált (3. rész)
|
Jónyer István négyszeres világbajnok viszont arról panaszkodott, hogy nem engedték indulni, mert még nem érte el a veteránok alsó korhatárát, a 40 esztendőt. Aztán azzal vígasztalta magát: ,,Jövőre már én sem leszek ilyen fiatal, legközelebb 40 évesen magam is rajthoz állhatok,,. Igy telt el az első nap egy olyan új eseményen, amelynek Budapesten zajlik az ,,ősbemutatója,,. S ami ugyancsak figyelemre méltó: a nyitónapon egyetlen résztvevő sem panaszkodhatott, mert a csoportokból még a vesztesek is továbbjutottak, legfeljebb a keddi folytatásban nem a legjobbak között versenyezhetnek, hanem a második vonalban. Ahogy báró Pierre Coubertin, az újkori olimpiák megalapítója mondta: ,,Nem a győzelem, a részvétel a fontos,,...+++
1989. augusztus 7., hétfő 18:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|