|
 |
 |
 |

Elkészült az MSZMP új programjának tervezete - Pozsgay Imre Szombathelyen (1. rész)
|

1989. augusztus 7., hétfő - Befejezte munkáját az MSZMP új programját előkészítő bizottság, az alapdokumentum tervezetét a jövő héten nyilvánosságra hozzák - jelentette be Pozsgay Imre, a párt elnökségének tagja, államminiszter hétfőn délután Szombathelyen, az MSZMP Vas megyei bizottságának székházában tartott politikai fórumon. Pozsgay Imre mintegy 500 főnyi hallgatóság előtt a pártnak az ország szempontjából sorsdöntő feladatairól, közöttük is elsősorban az időközi parlamenti választások tapasztalatairól beszélt.
A választási eredményekben, mint hangsúlyozta, nincs semmi meglepetés, s szerinte valódi új információ sincs bennünk. Realista szemlélettel ugyanis már rég észre kellett venni, hogy az MSZMP-vel szemben egyfajta negatív közmegegyezés alakult ki a társadalomban. Az új pártok nem kárhoztathatók azért, hogy az emberek körében tapasztalható jogos elégedetlenséget, az MSZMP egyeduralma idején elkövetett hibákat kihasználták választási programjukban. Ez részükről természetes magatartás. A veszélyt az jelenti ebben a helyzetben, hogy a választópolgárok többsége - a politikai nyilvánosság eddigi hiánya miatt - nem tudja felmérni, hogy a kormányzó párt teljes elutasítása után lesz-e kormányzóképes erő, amely a helyére állhat. A kormányzati válság veszélye különös felelősséget ró az MSZMP-re; a párt nemcsak a saját, de az ország érdekében sem teheti meg, hogy felkészületlenül várja a valódi, döntést hozó választásokat. Pozsgay Imre úgy ítélte meg, hogy jelenleg az MSZMP és az ellenzék egyaránt felkészületlen a választásokra és a plurális társadalmi berendezkedésre, a felkészültség azonban, mint mondotta, rövid idő alatt megteremthető. Az MSZMP-nek mindenekelőtt megújulási szándékát és készségét kell a társadalom számára elfogadható módon bizonyítania. Tanúságot kell tennie arról, hogy új erőként és új módon képes az ország és a nemzet érdekeinek szolgálatára. E tekintetben hallatlanul nagy a jelentősége a pártkongresszusnak, amelyet egyértelműen a tagság kényszerített ki. Az országos fórumnak - Pozsgay Imre szerint - három alapvető műveletet kell elvégeznie. (folyt.köv.)
1989. augusztus 7., hétfő 20:00
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|