|
|
|
|
Jeszenszky Géza és Wörner közös sajtóértekezlete (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1990. június 29. péntek (MTI-tud) - Csökkentené az
európai stabilitást, nem növelné a kontinens biztonságát, ha
Magyarország be akarna lépni a NATO-ba - jelentette ki pénteken
Brüsszelben Jeszenszky Géza. A magyar külügyminiszter és a NATO
főtitkára délelőtti megbeszélése után közös sajtóértekezletet
tartott.
Jeszenszky Géza bevezető nyilatkozatában elmondta, hogy nagy megelégedésére szolgált a NATO központjában tett látogatás, amelynek során lényegi eszmecserére került sor, s nem csak általánosságokról volt szó. Partnereit tájékoztatta arról, hogy az új magyar kormány a lehető legteljesebb mértékben elkötelezett a nyugati értékek mellett. Kényelmes parlamenti többséggel rendelkezik és ez megfelelő biztosíték céljának megvalósítására, arra, hogy visszavezesse az országot eredeti útjára. Magyarország ugyanis már ezer évvel ezelőtt a nyugati civilizációt választotta, és csak a történelem, elsősorban a huszadik századi történelem választotta el Európa többi részétől. Reméljük, hogy ezúttal meg tudjuk valósítani eredeti törekvésünket, mondotta a miniszter. Hozzáfűzte: Magyarország ebben számít a világ minden demokratikus országának támogatására és megértésére, de különösen az európai demokratikus országokéra. Ezért különösen hasznos volt az atlanti szövetségben tett látogatás.
Manfred Wörner kijelentette, nagy hatást gyakorolt rá és a NATO-nagykövetekre mind a magyar külügyminiszter őszintesége, mind az a mód, ahogy mondanivalóját kifejtette. A magyar külügyminiszter látogatása is tanúsítja a NATO-nak azt a törekvését, hogy a lehető legtöbb kapcsolatot építse ki a Varsói Szerződés országaival, különösen pedig az olyan államokkal, mint Magyarország, amelyek ma demokratikusak és ugyanazokat az értékeket osztják, mint a szövetség országai. A NATO azon dolgozik, hogy új európai együttműködési és biztonsági rendet alakítson ki. A NATO változik, de meg akar maradni a biztonság és az együttműködés eszközeként, az új európai rend részeként.
A nyilatkozatokat követően egy nyugati újságíró azt tudakolta Jeszenszky Gézától, hogy miután Magyarország tárgyalásokat kíván folytatni a Varsói Szerződésből való kilépésről, szándékában áll-e belépni a NATO-ba? (folyt.)
1990. június 29., péntek 15:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|