|
|
|
|
Magyar-szerb kapcsolatok
|
------------------------
München, 1990. június 28. (SZER, A mai nap) - A szerb külügyminiszter ma délelőtt sajtókonferenciát tartott Budapesten. Erről Makvári György küldött jelentést.
- Ma délután fejezi be rövid magyarországi látogatását Alexandar Prlja szerb külügyminiszter, aki Katona Tamás külügyminisztériumi államtitkár meghívásának tett eleget. Az utazásra alig néhány nappal Jeszenszky Géza külügyminiszter jugoszláviai tárgyalásai után került sor. Mindez azt támasztja alá, hogy tovább élénkül a kétoldalú kapcsolat, abban pedig mindkét fél egyetértett a budapesti megbeszéléseken is, hogy a piacgazdaság megvalósítása felé vezető úton egyre több alkalom kínálkozik az együttműködés fejlesztésére.
A múltban kialakult közös vonásokra emlékezett Prlja külügyminiszter a ma délelőtt tartott sajtóértekezletén, melyre a jugoszláv nagykövetségen került sor.
Hangsúlyozta, hogy a magyar-szerb viszony - megítélése szerint - jelenleg felhőtlennek tűnik, de a gazdasági kapcsolatban igen sok a kívánnivaló. Természetesen a mai sajtóértekezleten résztvevő tudósítókat elsősorban a Jugoszláviában élő magyarság helyzete érdekelte leginkább, ugyanis a szerb parlament kedden az úgynevezett "rendkívüli körülményekre hivatkozva" felfüggesztette Koszovó autonómiáját.
Prlja külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a belgrádi parlament semmiképpen sem akarja korlátozni a vajdasági magyarok jogait, a Koszovóban kialakult helyzet pedig nem hasonlítható egyetlen más jugoszláv vidék politikai állapotához sem, tehát alaptalanok azok a - főleg Vajdaságban elterjedt - híresztelések, amelyek a magyarság jogainak tervezett csorbításáról keltek lábra. (folyt.)
1990. június 28., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|