|
|
|
|
Országgyűlés - szerdai ülésnap (5. rész)
|
Az előterjesztéssel, az egybemosódó bizottsági szünetekkel, a politikai szócsatákkal, módosító javaslatokkal, ügyrendi indítványokkal ,,fűszerezett,,, ám a konkrét érdemi érveket túlnyomórészt nélkülöző, és összesen hét órán át tartó általános vitát végül is szerda este hat órakor felfüggesztette a plénum. A téma a napirend szerint a földtörvény módosítása volt, erre az Önkormányzati, Közigazgatási, Belbiztonsági és Rendőrségi Bizottság terjesztett elő törvényjavaslatot. Lényege, hogy bizonyos kivételekkel ellenőrzés alá vonják a leendő önkormányzati tulajdont, amellyel jelenlegi, hivatalosan csak kezelői joggal rendelkező ,,gazdáik,, hatalom-, illetve vagyonátmentési céllal ,,gazdálkodnak,,. Ez a törvényjavaslat a korábbi bizottsági tárgyalásokon többször változott, s további módosító, illetve kiegészítő indítványok is kapcsolódnak hozzá.
A plénum napirendjén szerepelt volna még szerdán a termőföldek, valamint a volt egyházi tulajdon védelmét szolgáló két, különálló törvényjavaslat. A vitából kitűnt: ez a három tervezet egymással nincs összhangban, holott hasonló célokat szolgál. A felszólalásokból mindvégig nehezen volt követhető a képviselők számára is: pontosan melyik törvényjavaslatról, illetve indítványról beszélnek az ülésteremben. Annál is inkább, mert az önkormányzati bizottság például elvetette a volt egyházi tulajdon védelmét szolgáló önálló törvénytervezetet, s azt beépítette sajátjába. Szerdán azonban a bizottság ezt a passzust visszavonta, ez erre vonatkozó módosító javaslat azonban érvényben maradt. Minden beterjesztő fenntartotta saját indítványát, sőt újabbak is születtek, mondván: ha csak az ülésnap kezdetén kapnak meg ilyen fontos előterjesztést, akkor senki ne csodálkozzék azon, hogy záporoznak a módosító javaslatok. Ezek egyébként a törvény kijátszásának további lehetőségeire vagy a törvény hatálya alól kivonandó újabb kivételekre vonatkoztak.
Míg a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt képviselői következetesen a törvényjavaslat elfogadása mellett érveltek, sorolva az állami ingatlanok és a szövetkezeti tulajdon elkótyavetyéléséről, átmentéséről szóló példákat, addig a Fidesz - nem kevésbé következetesen - kormánykoncepciót sürgetett. Orbán Viktor és Szájer József arra hívta fel a figyelmet: az utóbbi időben körülbelül tíz hasonló tartalmú indítvány került a képviselők asztalára. Ez a tény önmagában is jelző, hogy sürgető lenne a részletek szabályozása helyett a tulajdonról szóló törvény megalkotása. (folyt. köv.)
1990. május 30., szerda 18:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|