|
|
|
|
Országos tanévnyitó (1. rész)
|
1989. szeptember 2., szombat - A budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban tartották meg szombaton az idei tanév országos megnyitóját. A 37 év után újjászülető nagy múltú egyházi gimnázium első tanévét is köszöntő istentisztelet után Nagy Gyula, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke, majd Glatz Ferenc művelődési miniszterhelyettes üdvözölte a gimnázium, valamint az ország valamennyi pedagógusát és diákját.
A miniszter elöljáróban szólt arról az új tárcaprogramról, amelynek súlyponti része az egész oktatási rendszer felülvizsgálata és átalakítása, valamint az, hogy a kultúra anyagilag és erkölcsileg is kiemelt helyet kapjon az egész politikai gondolkodásban. Európai felzárkózásunknak, az európai szintű oktatás megvalósításának ma még meglevő akadályait, s azok felszámolásának eszközeit sorolva Glatz Ferenc beszélt a nyugati nyelvek oktatásának nagyszabású programjáról. Ennek része a nyelvszakos tanárok képzési létszámának az egyetemeken két és félszeresére, a főiskolákon hatszorosára történő emelése, az orosz nyelvtanárok fokozatos átképzése, az idegen ajkú oktatók fogadása, foglalkoztatása. Hasonlóképpen fontosnak ítélte azokat a munkálatokat is, amelyek célja a magyar iskolarendszernek és a hazai diplomáknak az európai követelményekhez való illesztése. Az elmúlt negyven esztendő - mondotta - az iskolában elsősorban eszközt látott a társadalom ideológiai-politikai átnevelésére, s az egységes politikai gondolkodás kialakítására. Az iskola szerintünk - hangsúlyozta - nem a pártpolitika ideológiai céljainak lebontására hivatott intézmény, nem is egyszerűen a pedagógiai kísérletek tárgya, mint ahogy nem is a gyermekek számára berendezett ismeretterjesztő tanfolyamegyüttes. Az iskola a helyi társadalom, a helyi közösség, a település oktatási-nevelési és első számú művelődési intézménye, és egyben a helyi társadalom demokratizmusának, nyitottságának a biztosítója. Közösségi és össztársadalmi érdek, hogy okos, színvonalas munkaerő hagyja el padjait, és ilyen vezetők választódjanak ki. Ennek viszont az a feltétele, hogy a kiválasztódás, az érvényesülés társadalmi származástól függetlenül történjék. A jó iskolarendszer segítsen az egyéni hátrányok behozásában, ugyanakkor tegye lehetővé az egyéni tulajdonságok kifejlesztését. Az iskola a társadalmi mobilitás, a közösség legkiválóbbjainak kiválasztási eszköze kell legyen. (folyt.köv.)
1989. szeptember 2., szombat 16:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|