|
|
|
|
Az MDF választási kiadványa
|
München, 1989. augusztus 4. (SZER) - Tekintettel a szombati pótválasztásokra, ismertetjük a Magyar Demokrata Fórum választási kiadványát: - Válassz - ez a címe a Magyar Demokrata Fórum választási kiadványának. Ez az MDF Országos Elnökségének hozzájárulása ahhoz, hogy a szombati pótválasztások helyszínén, tehát Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Szegeden esélyesként léphessenek a szorítóba az MDF képviselőjelöltjei. Az esélyek latolgatásánál feltétlenül figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a hatalom bársonyszékeiből korteskedő MSZMP a választási küzdelmek teljes fegyvertárát felvonultathatja. Ilyen, rendkívül hatékony fegyver a tömmegkommunikáció, amely a hangzatos cáfolatok ellenére is még mindig az MSZMP befolyása alatt áll. Csak az MSZMP bír megyei napilapokkal, gyors, az egész országra kiterjedő hírszolgálattal. Nem véletlenül hívta fel a figyelmet még a múlt pénteken Raffay Ernőnek, az MDF szegedi képviselőjelöltjének kampányfőnöke arra, hogy a hivatalos tömegtájékoztatás nem sokat tett az MSZMP ellen küzdő jelöltek programjának ismertetéséért. Mint egy összejövetelen elmondotta, a Dél-Magyarország a legtöbb esetben még fizetett hírdetés formájában sem fogadta el az MDF választási nyilatkozatait. A helyzet az országos napilapoknál is hasonló. Máris többen tiltakoztak, hogy ezek az újságok csak az Országos Sajtószolgálat apróbetűs híreiben helyezik el az ellenzéki szervezetek közleményeit, gyakran erősen megrövidítve őket. Tehát: ha a tömegtájékoztatás a választók közönyéről beszél, akkor szót kell ejteni erről a jelenségről is. Mint egy másikról, szintén a közöny címszó alatt, amelyet Dobák István járt körül a Válassz című kiadvány hasábjain. Az írás rövid, ezért teljes terjedelmében ismertethetjük. Címe: Választás. (folyt.)
1989. augusztus 4., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|