|
|
|
|
Párbeszéd a rendőrség feladatairól (1. rész)
|
1989. július 27., csütörtök - Az új alkotmányos rend védelmét szolgáló rendőrség jövőbeni feladatairól, munkastílusának kialakításáról folytatott eszmecserét csütörtökön a BM Rendőrtiszti Főiskoláján a Belügyminisztérium Országos Rendőrfőkapitányságának néhány vezető munkatársa, több, az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartozó, valamint más politikai, társadalmi, szakmai szervezet képviselőjével. A tanácskozás célja az volt, hogy a rendőrség megismerje a független politikai szervezetek véleményét arról; hogyan képzelik el a többpártrendszerre való átmenet során az alkotmányos rend védelmét szolgáló rendőrség ténykedését, és milyen javaslatokkal kívánják segíteni a bűnmegelőzési koncepció kidolgozását.
Dr. Túrós András belügyminiszterhelyettes bevezetőjében elmondta: az ORFK munkatársai remélik, hogy a meghívott szervezetek szakértőik segítségével bekapcsolódnak az új munkastílus kialakítását is segítő törvények megalkotásába és a bűnmegelőzési koncepció kidolgozásába. A jelenlegi időszakban ugyanis a bűnözés arányának emelkedését mind a rendőrség, mind pedig az állampolgárok nehezen viselik. A rendőrség munkatársai mind gyakrabban találkoznak szervezett bűncselekményekkel, a társadalmi presztízsét veszített rendőrség mind nehezebben tud megbirkózni az egyre nagyobb feladatokkal. A munkájukat végző rendőrök körében sajnos - a sajtóban megjelent cikkek hatására is - mindinkább tapasztalható az elbizonytalanodás, és sokan kifogásolják, hogy csupán a negatív esetek kerülnek nyilvánosságra, holott évente egymillió törvényes intézkedés történik. Ez az elbizonytalanodás okozza azt, hogy sokan küszködnek a rendőrség bűnösségének érzetével. Ma már az is előfordul, hogy egy-egy határozott intézkedést követelő esetben a rendőrök inkább visszahúzódnak. Tagadhatatlan viszont, hogy az átmenet időszakában a társadalomnak magabiztos rendőrségre van szüksége. A megváltozott feladatok miatt új alapokra kell helyezni a rendőrség és a lakosság kapcsolatát, és ennek hatását az állampolgárok remélhetőleg hamarosan érezni fogják. (folyt.köv.)
1989. július 27., csütörtök 19:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|