|
|
|
|
A tatabányai városi Ellenzéki Kerekasztal nyílt levele (OS)
|
1989. július 5., szerda - A Magyar Demokrata Fórum, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége tatabányai szervezetei mély megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a megye egyetlen napilapja, a Dolgozók Lapja, amely az MSZMP Komárom Megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja volt, ma kizárólag az MSZMP tulajdona. Nem értjük, hogyan mondhatott le tulajdonjogáról a megyei tanács a lakosság megkérdezése nélkül. E lap 1989. július 1-ig fele részben a nép képviselőinek (tanács), fele részben pedig az eszme képviselőinek (MSZMP) tulajdona volt a címlap fejléce szerint. A fennen hirdetett reformok, átépítés és nyíltság közepette a logikus lépés helyett, ami azt jelentette volna, hogy fele részben a nép tulajdonában lévő lap teljes egészében a nép és megbízott képviselői kezébe kerül, az történt, hogy egy szűk réteg, a politikailag és ideológiailag is kompromittálódott párt teljesen kisajátította céljainak. Ismét a régi reflexek működtek. Ismét a sokszínűség vesztett az egyszínűséggel szemben. Így hogyan töltheti majd be funkcióját a lap a közelgő választásokkor? Így hogyan adhat majd helyet a más világnézetű vagy gondokodású állampolgárok gondolatainak is? Avagy csak kegy lenne a pluralizmus, a demokrácia a dolgozók lapjában? Tiltakozunk a meghirdetett lehetőségek mellett is, hogy elvették az egyetlen megyei néplapot tőlünk Tiltakozunk, hogy a nép nevében ismét döntöttek megkérdezése nélkül Felhívjuk Komárom megye lakosságát, hogy lépjen föl tiltakozó levelekkel és aláírásgyűjtéssel jogos tulajdona visszaszerzéséért Felhívjuk az ország valamennyi megyéjének lakosságát, hogy előzze meg az esetleges hasonló akciókat Tatabánya, 1989. július 5. A tatabányai városi Ellenzéki Kerekasztal (OS)
1989. július 5., szerda 15:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|