|
|
|
|
Az MSZDP Országos Vezetőségének közleménye (OS)
|
1989. július 2., vasárnap - Az MSZDP Országos Vezetősége az alábbiak közzétételére kérte az Országos Sajtószolgálatot. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Országos Vezetősége 1989. június 30-án este ülést tartott, amelyen Baranyai Tibor, a párt elnöke beszámolt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásairól, és döntés született a szakbizottságokban való részvételről. Majd megtárgyalta az MSZDP gazdasági programját. Ezt követően a testület az 1989. július 1-2-ára a Vigadóba meghirdetett országos gyűléssel kapcsolatosan úgy határozott, hogy ettől az Országos Vezetőség elhatárolja magát. A gyűlés meghirdetői közül többen nem tagjai a Szociáldemokrata Pártnak. Az Országos Vezetőség rámutatott arra, hogy Révész András által megbízott dr. Ruttner György - az Országos Vezetőség ismerete szerint 1989. március 15-én még tagja volt az MSZMP-nek. Az Országos Vezetőség megállapította, hogy dr. Révész Tamás 1989. június 12-én önkényesen egy szervező bizottságot hozott létre a július 1-2-ára meghirdetett országos gyűlés megszervezésére. A szervezeti szabályzat megszegése miatt dr. Révész Tamás, Benyó Pál, Forgács Mihály, dr. Füredi László, Gaskó István, dr. Háhn György, Kelecsényi József, dr. Kovács Kikova László, Kőműves József és dr. Ruttner György, valamint hasonló tevékenység miatt Ángyán István, Balogh Árpád, Macskásy Pál és Nyakas Szilárd ellen a testület fegyelmi vizsgálatot rendelt el.
1989. július 2., vasárnap 20:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|