|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt országos választmányának tanácskozása
|
1989. június 3., szombat - Szombaton az érdi művelődési házban megkezdődött a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt országos választmányának második tanácskozása. A kétnapos rendezvényen a hatezres tagságot számláló szervezet megközelítően háromszáz küldötte jelent meg. A napirenden elsősorban a párt fő politikai irányvonalának a meghatározása, a szervezeti működési szabályzat kialakítása és a tisztségviselők megválasztása szerepel. Az ülésen megjelent a veterán Pártay Tivadar, aki az 1930-ban alakult párt egyetlen élő alapítá tagja. Egészségi állapotára tekintettel az elnöki tisztségről lemondott, elbúcsúzott az újjáalakult szervezettől, amely örökös tiszteletbeli elnökévé választotta az idős politikust.
A tanácskozáson kialakult, gyakran szenvedélyes hangú vitákból kitűnt, a párt igyekszik felülemelkedni a személyi ellentéteken, torzsalkodásokon, hogy az érdemi munkára fordíthassa erejét. Több felszólaló szerint az országos tagtoborzó körutak tapasztalata azt mutatja, hogy az emberekben még mindig sok a félelem, a helyi önszerveződéseket gyakran gátolják a régi beidegződések, a megtorlástól való aggodalom. Pedig - hangsúlyozták - éppen a szerveződések, a helyi közösségek léphetnek fel hatékonyan az esetleges jogsértések ellen, s hozzájárulhatnak a jogállamiság mielőbbi megteremtéséhez. Mások szerint a párt gazdasági, társadalmi, szociális programjának kialakításához kevés a hozzáférhető információ, az illetékes szervezetek, szakhatóságok részéről nagyobb nyitottságra lenne szükség, hogy a most alakuló szervezetek ezirányú munkáját elősegítse. A késő esti órákban választották meg a kisgazdapárt tisztségviselőit. Vasárnap a tanácskozás a pártalkotmány kialakításával folytatja munkáját. (MTI)
1989. június 3., szombat 19:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|