|
|
|
|
Nincs döntés a kamatadó ügyében - Szerdán ül össze ismét az
Alkotmánybíróság (3. rész)
|
Ezután a két felkért független szakértőt - dr. Nagy Tibor egyetemi tanárt és dr. Földes Gábor egyetemi docenst hallgatta meg az Alkotmánybíróság. Nagy Tibor kifejtette, hogy pénzügyjogi szempontból nem talált alapot a kamatadó bevezetésére. Földes Gábor arra mutatott rá: nem látja bizonyítottnak, hogy jövedelem keletkezne a kölcsönadásból, mint ahogy azt a pénzügyi kormányzat állítja.
A meghallgatások után a bíróság tagjai zárt tanácskozásra vonultak vissza. Ezt követően jelentette be Sólyom László a döntés elnapolását. (MTI)
1990. március 12., hétfő 20:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Augusztus első vasárnapján az országban néhány helyen képviselői pótválasztásokat tartottak. A választásokon rendre az MDF jelötjei futottak be, néhol más ellenzéki pártok támogatásával. Ez több, mint figyelemre máéltó fejlemény volt. Az EKA-n belül erősítette a Demokrata Fóriumot. Az MSZMP reformereit még inkább a Pozsgay-féle hatalomátjátszási-pozíciómegőrzési modell felé terelte."
SZER-hallgató telefonja:
"Közvéleménykutatást végeztem Kádár halála alkalmából. íme néhány érdekesebb vélemény. Egy harmadéves lakatostanuló véleménye: nem volt rossz fej az öreg csak baj, hogy nem játszott kölyökkorában kézigránáttal. Mire a barátja rávágja, lehet, hogy játszott, csak arra is hülye volt, hogy egy kézigránátot kibiztosítson. Erre a harmadik haver megjegyzi: na azért nem volt olyan ostoba, csak azért nem, mert nem kapott rá Moszkvából utasítást. Egy tiszántúli volt gazdálkodó jelenleg nyugdíjas rakodómunkás. Egy rühes patkányt kellene mellétemetni, különben kidobja magából a föld. Egy 50 éves szaftos megjegyzése: kár ,hogy az anyja .. nem volt szecskavágó, mikor kibújt belőle."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|