|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Antall-Baker, értékelés (1.rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. október 18. csütörtök (MTI-tud.) - A
tervezettnél hosszabban több, mint egy órát tárgyalt csütörtökön
George Bush és Antall József. A találkozó szívélyes légkörben
zajlott, alátámasztva a két politikus jó személyes viszonyát -
közölték a magyar miniszterelnök környezetéből.
A Fehér Ház után a külügyminisztériumban, munkaebéd keretében is folytatódtak a tárgyalások. James Baker amerikai külügyminiszter a sajtó előtt kijelentette: politikai és gazdasági kérdések egyaránt napirenden szerepeltek, behatóan megvitatták az új európai biztonsági rendszer kérdéseit, az EBEÉ folyamat országainak novemberi, párizsi csúcstalálkozóját és mind két-, mind többoldalú gazdasági kérdések napirenden voltak.
- Áttekintettük a külpolitika, és a magyar belpolitika helyzetét - közölte az ujságírókkal Antall József: - Köszönettel vettük, hogy az Egyesült Államok megérti súlyos problémáinkat és alapvetőnek tekikinti, hogy Magyarországon sikerüljön a politikai fordulat után a gazdasági kibontakozás is. Ehhez az amerikai kormány közvetlen és közvetett támogatást kíván nyújtani. Megbeszéltük az együttműködés különböző részleteit, s jeleztük, hogy a kormány az országgyűlés elé fogja terjeszteni egy katonaorvosi csoport kiküldését az Öböl térségébe. Az amerikai kormány nemcsak jelképes értékűnek minősítette a javaslatot. Úgy gondolom, kapcsolataink minden tekintetben jó alapokon nyugszanak, s a jövőben komoly támogatásra is számithatunk, a részletek kidolgozására most kerül sor.
A kormányfő a nap folyamán tárgyal Nicholas Brady pénzügy- és Robert Mosbacher kereskedelmi miniszterrel, továbbá fogadja William Sessions, a FBI igazgatóját, akivel ezután Boross Péter államtitkár folytat megbeszéléseket. (folyt.)
1990. október 18., csütörtök 21:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|