|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Az olasz képviselőház védelmi bizottságának látogatása (2.rész)
|
Egyedülálló kezdeményezések jönnek létre a leszerelés előmozdítására, s minden ország nekilát katonai doktrinájának újrafogalmazásához. A képviselőház honvédelmi bizottságának látogatása is azt a célt szolgálja, hogy elősegítse ezeket a kedvező folyamatokat; egymás álláspontjának megismerésével előmozdítsa a vélemények összehangolását. Ami az olasz katonai doktrina újragondolását illeti, Itália arra törekszik, hogy fegyveres erejének tevékenysége kizárólag a védelemre szorítkozzék. Ennek megfelelően várhatóan súlyponteltolódások lesznek Olaszország hagyományos védelmi rendszerében. Az észak-keleti határok védelme helyett például várhatóan előtérbe kerül Olaszországnak a különféle nemzetközi szervezetekben vállalt békemissziója, illetőleg nagyobb figyelmet fordítanak a Földközi-tenger térségére.
Az olasz küldöttség kérdéseire válaszolva a magyar vendéglátók részletes tájékoztatást adtak a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásának ütemezéséről, a nagy mennyiségű harci technikát és hadianyagot megmozgató szállítások nehézségeiről, illetve a felszabaduló objektumok hasznosításáról. Elhangzott, hogy a ,,megüresedő,, szovjet katonai létesítmények 70 százalékát polgári célokra használják majd, a nyugati országrészben pedig az objektumoknak mindössze egy-két százalékát kapják meg a katonák. A Magyarország és a VSZ kapcsolatainak alakulását firtató kérdésre Mécs Imre, a honvédelmi bizottság szabaddemokrata alelnöke elmondta: Magyarországnak olyan önálló védelmi doktrinára van szüksége, amelyben semmiféle szerep sem jut idegen csapatoknak. Szakítani kell azzal a korábbi illúzióval, miszerint a külföldi csapatok Magyarországi jelenléte valamiféle biztonságot jelentene az ország számára. Ez a jelenlét valójában zavarja az önálló magyar védelmi doktrína megalkotását. A kérdés másik vetülete: a magyar nép egyértelműen kifejezte azon óhaját, hogy az idegen csapatok hagyják el az országot. Ami a VSZ-tagságot illeti, az új magyar törvényhozás és a kormányzat Nagy Imre 1956 november 1-jén elhangzott proklamációjának alapján áll, s tárgyalásokat kíván folytatni Magyarország VSZ-tagságának fokozatos megszüntetéséről. Mécs Imre hangsúlyozta, hogy a VSZ-tagság megszüntetésének határidejét illetően nem szabad jóslásokba bocsátkozni; ám leszögezte: Magyarország történelmi távlatokat tekintve rövid időn belül fel kívánja számolni tagságát a Varsói Szerződésben. Ezzel együtt hazánk korrekt kapcsolatokat kíván ápolni a Szovjetunióval, illetve a VSZ más tagállamaival. (MTI)
1990. május 28., hétfő 15:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|