|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Románia: a sovinizmus újjáéledése ?
|
-----------------------------------
München, 1990. január 29. (SZER, Magyar híradó) - Kedves hallgatóink Erdélyi problémával kezdtük híradónk műsorát, azzal is fejezzük be adásunkat. Ara-Kovács Attila jelentése következik:
- Miután rágalmak, és például Mitterrand elnök egy félreértett vagy félremagyarázott kijelentésére adott arogáns-válasz formájában újólag kormányszintre emelkedett Romániában a kisebbségekkel és elsősorban a magyarsággal szembeni bújtogatás, azonnal idegenellenes élt kaptak egyes alulról szervezett tüntetések is.
Nemcsak új jelszavakat festettek a házfalakra - így Kolozsvárott megjelent Hitler, Sztálin és Mitterrand egyértelmű analógiája -, de a franciákon túl az amerikaiak is megkapták a magukét a Málta egyenlő Jalta jelszavával. Hanem egyre több tüntetésen fogalmazódnak meg olyan igények is, amelyeket a romániai nacionalista, sőt sovén politikai kurzusban még Ceausescu tett otthonossá.
A magyarellenes megnyilvánulásokat elsősorban a romániai Magyar Demokrata Szövetség utasította vissza, méghozzá a bukaresti rádió magyar műsorában. De máris többen jelezték, hogy ellenzékbe kívánnak vonulni és - így Tőkés László, illetve Cs. Gyimesi Éva, kolozsvári egyetemi tanárnő - Nemzeti Megmentési Front-beli funkciójukat is ma már szigorúan a Romániában végbemenő demokratizálódás garanciáihoz kötik.
Cs. Gyimesi Éva egyébként tegnap nyílt levelet juttatott el a romániai sajtóhoz, amelyben felhívja Ion Iliescunak, a Front Tanács elnökének a figyelmét a Romániában tapasztalható, és egész Kelet-Európában példa nélkül álló visszarendeződésre, a sovinizmus újjáéledésére, és arra az antidemokratikus központi törekvésre, amelyik támogatja, sőt szítja az újjáéledő nemzeti intoleranciát. (folyt.)
1990. január 29., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|