|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-vatikáni - Sarkadi Nagy (1.rész)
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. november 23. (MTI-tud. ) - ,,Nincs semmiféle elvi akadálya annak, hogy a közeljövőben helyreálljanak a diplomáciai kapcsolatok a magyar kormány és a Vatikán között. Hamarosan, még decemberben vagy januárban, vatikáni tárgyaló küldöttség utazik Budapestre a mostani tárgyalások folytatására, és remény szerint akkor meg is állapodhatunk minden olyan technikai részletkérdésben, ami jelenleg még függőben maradt,, - jelentette ki újságíróknak csütörtökön Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes, a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságának vezetője, aki három napon keresztül folytatott tárgyalásokat vatikáni illetékesekkel a diplomáciai kapcsolatokról.
A Szentszék részéről Francesco Colasuonno érsek, különleges megbizatású nuncius vezette a tárgyaló küldöttséget. A magyar küldöttséget fogadta Agostino Casaroli bíboros államtitkár, a vatikáni egyházi kormányzat vezetője, akinek levelet adták át Németh Miklostól, a Minisztertanács elnökétől. Kérdésekre válaszolva Sarkadi Nagy Barna elmondta még: a vatikáni illetékesekkel ismertették a lelkiismereti és vallásszabadságról készülő magyar törvényt, amelyet tervek szerint januárban tárgyalhat és fogadhat el az országgyűlés. A tárgyaló partnerek örömmel nyugtázták, hogy ez a törvény garanciákat nyújt a vallásszabadságnak mint az alapvető emberi jogok egyikének gyakorlására, és megszünteti az állam eddigi ellenőrzését és beleszólását az egyházak belső ügyeibe. A magyar kormányzat máris lehetővé tette egyházi rendek és iskolák szabad alapítását, megszüntetve az ötvenes években hozott korlátozásokat e téren - tette hozzá, értésre adva: mindez hozzájárul ahhoz, hogy ne legyen akadálya a kapcsolatok újrafelvételének. A miniszterhelyettes szólt arról is, hogy a Szentszék és a magyar állam viszonyát egyfajta konvenció vagy keretmegállapodás is szabályozhatja a jövőben, s hogy korábbi elképzelés szerint ennek megkötése megelőzte volna a diplomáciai kapcsolatok felvételét. A jelenlegi tárgyalások eredményeként azonban a Vatikán úgy látja - mondta Sarkadi Nagy Barna -, hogy ezt a konvenciót vagy megállapodást a Budapestre akkreditálandó nuncius írhatja majd alá, vagyis megkötése a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása után következnék a jelenlegi egybehangzó nézetek szerint. (folyt.)
1989. november 23., csütörtök 16:56
|
Vissza »
|
|
Magyar-vatikáni - Sarkadi Nagy (2.rész)
|
Újságírók kérdéseire a miniszterhelyettes megerősítette, hogy a Legfőbb Ügyészség hamarosan felülvizsgálja a Mindszenty-pert, amely egyértelműen koncepciós per és ítélet volt, valamint azt is, hogy a kormányzat rendszeresen ki akarja kérni az egyházak vezetőinek véleményét a társadalom számára fontos kérdésekről egy létesítendő egyházpolitikai tanács keretében, mivel értékesnek tartja morális súlyukat és szerepüket, hozzájárulásukat a társadalmi problémák megoldásához. ,,Magyarország a demokratikus Európa része kíván lenni, és tudatában vagyunk annak, hogy Európához egyebek között a keresztény értékek tisztelete kapcsol bennünket,, - jelentette ki Sarkadi Nagy Barna. +++
1989. november 23., csütörtök 16:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|