|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
November 7. - moszkvai megemlékezés
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. november 4. szombat (MTI-tud) - Moszkvában - és a szovjet köztársaságokban - szombaton ünnepi üléseken emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 72. évfordulójáról.
A Kremlben megtartott központi ünnepi gyűlésen - amelyen a szovjet párt és állami vezetők között részt vett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanácsa elnöke - Vlagyimir Krjucskov, az SZKP KB PB tagja, az Állambiztonsági Bizottság (KGB) elnöke mondott beszédet, ,,A nagy október és a szovjet társadalom megújhodása,, címmel.+++
1989. november 4., szombat 17:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Krjucskov-beszéd (kieg.MTIK1043-as hírhez)
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. november 4. szombat (MTI-tud) - Forradalom a forradalomban - így mínősítette az átalakítás politikáját az 1917-es októberi forradalom 72. évfordulójának előestéjén a Kremlben mondott beszédében Vlagyimir Krjucskov. Az SZKP KB PB tagja, a KGB elnöke az 1917-es szocialista útválasztásnak az új körülményeket kielégítő megerősítését látja az átalakításban.
Részletesen kitért a gazdasági reformok szükségességére, és azon belül is a tulajdon kérdésére. E területen a változtatások lényegét abban határozta meg, hogy a termelőeszközök ismét valódi népi tulajdont képeznek majd, hiszen a szovjet társadalom nem fejlődhet a szocialista tulajdonformák sokszínűsége és egyenjogúsága nélkül. A szocialista néphatalom megteremtése kapcsán a szovjet vezető úgy értékelte, hogy a társadalomban jelenleg az SZKP-n kívül nincs más olyan politikai erő, amely képes volna felvirágoztatni az országot és szembeszállni a társadalomban jelentkező széthuzó erőkkel. Következésképpen nem lehet megengedni a párt vezető szerepének a gyengülését - mondta. Nemzetközi kérdéseket érintve az ünnepi szónok nagyon megalapozottaknak ítélte azokat a reményeket, amelyek szerint valós eredmények születnek a hadászati támadófegyverzet ötven százalékos csökkentéséről folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokon és a hagyományos fegyverzet csökkentése terén is. Ugyanakkor az a véleménye, hogy Nyugaton még mindig hiányzik a megfelelő politikai akarat az együttműködés kialakítására. A szocialista világban zajló változásokra kitérve Vlagyimir Krjucskov megállapította: nem létezik univerzális szocialista modell. A különböző országok társadalmi fejlődésének egységesítésére és szabványosítására irányuló próbálkozások eleve kudarcra vannak ítélve - hangoztatta, s meggyőződését fejezte ki, hogy a szocializmust választotta népek leküzdik a nehézségeket, helyes megoldásokat dolgoznak ki és az alkotás útjára lépnek.+++
1989. november 4., szombat 19:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|