|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Szocialista Párt elnöke a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjainak Kedves Elvtárs
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt októberi kongresszusán elhatározta, hogy új pártként kíván részt venni Magyarország politikai életében. E döntéssel létrejött a Magyar Szocialista Párt. Az új párt annyit őriz meg a régiből, amennyi értéket tagjai hordoznak: munkásmozgalmi gyökereit, szolidarítását a társadalom munkából élő tagjaival, vonzódását az igazsághoz, ellenszenvét a születési és vagyoni előjogokkal szemben. Mégis más párt, mint elődje. Alapvető értéknek a munkát, a szabadságot, az igazságosságot és a demokráciát tartja. Tudatában van annak, hogy a társadalom különböző gondolkodású és szemléletű emberekből áll, akiknek joguk van saját nézeteik nyilvános hirdetéséhez; elutasítja a hatalom mindenfajta monopóliumát; elfogadhatatlannak tartja, ha bármely csoport politikai ellenfeleit ki akarja szorítani a közéletből; semmilyen körülmények között nem tartja elfogadhatónak erőszak alkalmazását politikai célok érdekében. Felvilágosult, demokratikus, baloldali szocialista pártot akarunk, amely filozófiájának, politikájának meggyőződéssel szerez híveket. A fizikai és szellemi munkások, a munkavállalók politikai érdekeit képviseli. Pártfogolja a vállalkozás szabadságát. Demokratikus szocializmust akar, amely nem lehet sem sztálinista szocializmus, sem restaurált kapitalizmus. Az esélyek egyenlőségéért, a szociális biztonságért száll síkra. Ez a párt soraiba hív mindenkit, aki felfogásával, a kongresszus által elfogadott programnyilatkozattal és a párt alapszabályával egyetért. Hívja a reformokért tenni kész kommunistákat, a szociáldemokrata, baloldali humanista gondolkodású embereket. Ebben a szellemben soraiba várja a programját elfogadó, vallásos világnézetűeket is. Csak azokat kívánja távol tartani magától, akik a szélsőséges megoldások, a társadalom életébe való erőszakos beavatkozás hívei. Az MSZP számára az egység a működőképesség, az akcióképesség feltétele, s nem jelent kötelezően azonos gondolkodást. Ebben a pártban az alapszabály teszi lehetővé a különböző eszmeáramlatok létezését, s a belső vitákat senki sem rekesztheti be diktátumokkal. Mindezeket azért tartom szükségesnek elmondani, mert szeretném, ha szándékainkat ismerve hozhatná meg döntését: nyilatkozatával fenntartja-e, megerősíti-e tagságát az átalakuló pártban. (folyt.)
1989. október 24., kedd 11:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Magyar Szocialista 2.
|
Tudom és átérzem, hogy az átalakulás nehéz órákat és napokat szerez a párt sok meggyőződéses tagjának. Megértem kétségeiket is, hiszen az új párt jellegét még csak dokumentumai körvonalazzák. E körvonalakat senki más, mint a párt tagjai tölthetik ki valóságos szocialista tartalommal. Magam sem könnyű szívvel vállaltam mindazt, ami érzelmileg együtt jár a párt eddigi korszakának lezárásával és új korszakának megnyitásával. Meg kell azonban tennünk, amit a nemzet érdeke, s a szocialista mozgalom megújulása tőlünk elvár. Bízom benne, hogy tagságának fenntartása mellett dönt, s együtt dolgozhatunk a Magyar Szocialista Pártban az emberek jólétéért, értelmes és szép jövőjéért. Remélem, hogy ha másképp dönt is, pártoló tagjaink vagy párton kívüli támogatóink, szövetségeseink között tudhatjuk Önt a jövőben is. Tudnia kell: pártunk később is, mindenkor nyitva áll a tisztességes szándékú, szocialista gondolkodású emberek előtt.
1989. október 24., kedd 11:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|