|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Jelentés a kongresszusról
|
------------------------- Köln, 1989. október 8. (Deutschlandfunk) - Kedves hallgatóink Budapestről, az MSZMP kongresszusáról munkatársunk Romhányi István jelentkezik. - A küldöttek öthatodát nem az apparátus jelölte, és a küldöttek öthatoda szombat este búcsút vett a pártállamtól, a proletárdiktatúrától és az 1956. október 25-ikén megalapított, és az azóta eltelt 33 év alatt feladatának ellátására alkalmatlannak bizonyult MSZMP-től. Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt megalakításának hírét. Ma, vasárnap másnaposnak tünt a kongresszus. Berend T. Iván elnökletével délelőtt döntöttek a tanácskozáson, Gubcsi Lajos fontoskodónak tűnő módozati javaslattal állt elő: azt akarta, hogy a párt elnökének megválasztása után a vezetőség mintegy 20 további tagját is egyenként válasszák meg, jóllehet erről már péntek délelőtt másként döntöttek a küldöttek. Gubcsi két hónapja harcol az egyéni választásért, a blokkválasztást bolsevista módszernek tartja. Mintegy 400 hívet toborzott magának, ennyi emberrel komoly befolyást gyakorolhatna a kongresszus további lefolyására. (folyt.)
1989. október 8., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|