|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Pártkongresszus - kínai vhg.
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. október 8. vasárnap /MTI-tud./ - Az Új Kína hírügynökség két, egyenként kevesebb, mint fél gépelt oldal terjedelmű jelentésben számolt be a rendkívüli pártkongresszus azon döntéséről, hogy feloszlatják az MSZMP-t és Magyar Szocialista Párt elnevezéssel új pártot alakítanak. A kínai jelentés címben emeli ki, hogy a hatalmon levő magyar kommunista párt szocialista párttá alakult át, illetve azt, hogy a kommunista párt feloszlatta önmagát.
A jelentés ismerteti a kongresszuson megejtett szavazás eredményét és rámutat, hogy a küldöttek által megszavazott állásfoglalás-tervezet szerint az új párt megalakításával véget ért Magyarországon az MSZMP története. Idézi Pozsgay Imrét, aki szerint az új párt szakít a pártállam rendszerével, a proletardiktatúrával és a demokratikus centralizmussal. Ugyancsak idéz helyi forrásokat, amelyek szerint az új párt az MSZMP jogutódjának tekinti magát, de programjában és szervezetében egyaránt szakít az MSZMP-vel. A vasárnap megjelent kínai központi lapok közül csupán a Pejcsing Zsipao, a KKP fővárosi pártbizottságának lapja közölt rövid jelentést az MSZMP rendkívüli kongresszusáról. A kongresszus első napjáról szóló különtudósítás szövege gyakorlatilag megegyezik az Új Kína által közölt jelentéssel. +++
1989. október 8., vasárnap 19:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|