|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP kongresszus hírei (2.) - Nemzetközi sajtóközpont
|
1989. október 6., péntek - Az MSZMP tanácskozását világszerte élénk figyelemmel kíséri a sajtó. A külföldi tömegtájékoztatási médiák rendkívüli érdeklődését jelzi, hogy pénteken a déli órákig több mint 750 külföldi újságíró akkreditáltatta magát a világ minden tájáról. A tudósítói gárdában népes csapattal képviseltette magát a Szabad Európa Rádió. Budapestre érkezett a dél-koreai televízió stábja, s tudósítók jöttek Jordániából, Botswanából, sőt még Szváziföldről is.
A külföldi újságírók a kongresszusi központhoz közeli Intransmas székházban berendezett nemzetközi sajtóközpontban követhetik nyomon a tanácskozás fejleményeit, s még helyszíni élményekkel is gazdagíthatják tapasztalataikat, mivel a jelentkezés sorrendjében óránként újságírói csoportokat - úgynevezett poolokat - indítanak mikrobusszal a kongresszusi központba. Az amúgy is kissé szűkös és a rendkívüli érdeklődés nyomán zsúfolásig megtelt nemzetközi sajtóközpontban délelőtt még némi bizonytalanság uralkodott, hiszen a magyarországi viszonyokban kevésbé jártas újságíróknak nem kis gondot okozott a meglehetősen hosszúra nyúlt és összetett ügyrendi vita nyomon követése. Az újságírók a kongresszus eseményeit egyébként zártláncú televizión kísérhetik figyelemmel, s tolmácsok segítik eligazodásukat a vélemények, hozzászólások sűrűjében. Tájékozódásukat nagymértékben segíti, hogy közvetlen vonalon, több nyelvű fordításban megkapják a Magyar Távirati Iroda percre kész kongresszusi beszámolóit. (MTI)
1989. október 6., péntek 12:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|