|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Október Párt közleménye (OS)
|
1989. augusztus 20., vasárnap - A Magyar Október Párt 1989. július 14-e és 26-a között utcanév-visszaállítást kezdeményezett Budapesten: az 1968 óta Münnich Ferenc nevét viselő belvárosi utcának visszaadta az eredeti ,,Nádor utca,, elnevezését. Július 27-én a Magyar Október Párt képviselői a Fővárosi Tanács elnökével megegyezésre jutottak, amely szerint a Fővárosi Tanács V. B. ez év október 23-ig megtárgyalja az utcanév-változtatási javaslatot és döntést hoz az ügyben. A Magyar Október Párt kötelezettséget vállalt arra, hogy eddig az időpontig felfüggeszti az utcatáblák átragasztásával, illetve átfestésével járó akcióit. Augusztus 11-én a Budapest V. Kerületi Tanács V. B., a szóban forgó utcában dolgozóknak, az ott lakó választópolgároknak és a kerület társadalmi szervezeteinek, leveleket küldött szét véleményük megtudakolására. A levél - a magas költségek emlegetésével - befolyásolni igyekszik a címzetteket a Münnich Ferenc utcanév fenntartása melletti állásfoglalásra, sőt közli, hogy a hagyományos Nádor név nem is adható az utcának, mert Budapesten már több ilyen nevű utca található. A Magyar Október Párt megítélése szerint az V. Kerületi Tanács V. B. levele ellentétes a július 27-én kötött megegyezéssel. A Magyar Október Párt - jószándékának kinyilvánításaként - tárgyalásokat indítványozott a fővárosi, illetve az V. Kerületi Tanács illetékeseinek. E megbeszélések során az V. Kerületi Tanács vb-titkára közölte, hogy a ,,József nádor,, utcára tett javaslatot is az eredeti ,,Nádor,, név visszaállítására tett javaslatként fogja kezelni. A Magyar Október Párt ugyanakkor felhívja az utca lakosainak és a kérdőív más címzettjeinek figyelmét, hogy természetesen jogukban áll az évszázados ,,Nádor utca,, név visszaállítását is javasolniuk.
1989. augusztus 20., vasárnap 16:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|