|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő-választás - interjúk
|
London, 1989. augusztus 05. (BBC, Késő esti panoráma) - Szegeden, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán ma megismételték az országgyűlési képviselő-választást. Az esti órákra ismertté váltak az eredmények, köztük az a tény, hogy Szegeden és Kecskeméten a Magyar Demokrata Fórum jelöltjei futottak be. - Munkatársunk, Siklós István Raffay Ernőt, az MDF új, szegedi képviselőjét hívta fel ebből az alkalomból: - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője? - Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a helyhatósági választásokon is. Még annyit hadd mondjak el, hogy a mai szegedi, sőt a mai kecskeméti eredménnyel együtt - tudniillik ott is Debreceni József úr, az MDF jelöltje győzött és ezzel szintén bekerült a parlamentbe - már öt Demoktrata Fórum-képviselő van. Az egész ország számára rendkívül fontosnak érezzük, hogy példa-értékű lehet ez a magyar nép számára. Azt tudniillik, hogy az elmúlt 40 év leszorítottságát, kizsákmányolását a magyar államiság válságba juttatását - amely gazdasági, politikai, morális válság - talán-talán sikerült békés úton, parlamentális úton megoldani, enyhíteni legalábbis. - Ami a másik képviselőjelöltet illeti, gratuláltak már Raffay Ernő úrnak a győzelemhez? - Dobozi Levente úr gratulált nekem néhány perccel ezelőtt a városi tanácson. (folyt.)
1989. augusztus 5., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Képviselő-választás - 1. folyt.
|
Miklós Károly úr, az MSZMP képviselőjelöltje - aki huszonkettő egész néhány tized százalékot kapott az MSZMP hatalmas kampányának köszönhetően - nem jelent meg a városi tanácson. Ott voltam az elnökségi irodában, amikor telefonon érdeklődött az eredmény iránt. Ő nem gratulált. - Mi a további teendő, most már mint országgyűlési képviselőnek? - Hétfőn az MDF elnökségi ülésére vagyok hivatalos, a többi képviselőtársam is, ahol megbeszéljük a konkrét politikai teendőket. Hát, mint magánember, most három napot nyaralni fogok, mert néhány kilót lefogytam ebben a pár hónapban, aztán át fogom gondolni azt, hogy ebben az utolsó kádárista parlamentben mit lehet tenni. Én azt hiszem, hogy nagyon sokat is és nagyon keveset is. Nagyon keveset azért, mert "74 egész néhány tized" százalékban kommunista szavazógépezet uralkodik a magyar nép által nem választott parlamentben. Nagyon sokat pedig azért, mert bizonyos fontos politikai kérdéseket talán elő lehet hozni a parlamentben. Szeretnék utalni külön arra, hogy amennyiben megszakadnak a MSZMP és az ellenzéki koalíció (sic ) közötti hivatalos tárgyalások Budapesten - már pedig úgy tűnik, hogy elég nagy a valószínűsége, hogy az MSZMP hibájából megszakadnak -, abban az esetben a parlamentbe kerül át a politikai súlypont, vagy annak egy jó része. Ennek megfelelően pedig az ellenzék parlamenti képviselőinek a vállát még nagyobb teher, illetve még nagyobb felelőség fogja nyomni. - Raffay Ernő úr, sok sikert kívánok munkásságához, köszönöm szépen az interjút. +++
1989. augusztus 5., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|