|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
A pápa látogatásának időpontjáról
|
München, 1989. július 27. (SZER, Magyar híradó) - Az olasz sajtó eléggé feltűnő módon tálalta II. János Pálnak azt az - egy magyar zarándokcsoport tagjainak szóló köszöntésébe fűzött - mondatát, amellyel arra buzdította őket, hogy készüljenek fel lelkileg két év múlva esedékes magyarországi apostoli látogatására. A sajtó ezt a magyarországi látogatás bejelentéseként értelmezte, amivel alighanem üres kapukat döngetett. Azt ugyanis, hogy a magyar Püspöki Kar és az Elnöki Tanács meghívását elfogadva elutazik majd Magyarországra, már tavaly decemberben hivatalosan közölte az Elnöki Tanács elnökéhez intézett - az MTI és a Szentszék sajtóirodája által egyaránt nyilvánosságra hozott - levelében. Akkor azonban még nyitva maradt a mikor kérdése -, bár különféle források eléggé egybehangzóan 1991-et jelölték meg éveként. Világosabban körülhatárolódott az időpont az idén március végén, amikoris Pozsgay Imre Rómában járva interjút adott a Vatikáni Rádió magyar műsorának, és benne II. János Pálnál tett látogatásáról beszélve kifejezte azt a reményét, hogy egy konszolidált, megújúlt Magyarország, szabadságában megerősödött magyar nép fogadja majd a pápát 1991 szeptemberében. A Szentszék szóvivője egy újságírók által ezzel kapcsolatban neki feltett kérdésre azt válaszolta, hogy a pontos dátumban még meg kell állapodni, hogy a magyar kormány 1991 szeptemberét ajánlotta fel lehetséges időpontként, és valóban: lehetséges, hogy a látogatásra ekkor kerül majd sor. (folyt.)
1989. július 27., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|