|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Magyar Bálinttal
|
London, 1989. július 13. (BBC, Panoráma) - Bush elnök tegnap az amerikai nagykövet rezidenciáján fogadta a magyar ellenzék képviselőit. A megbeszélésen a Szabad Demokraták Sszövetsége részéről Magyar Bálint jelent meg. Munkatársunk telefonon érdeklődött az SZDSZ ügyvivőjénél: - Miként értékeli az elnök magyarországi látogatását? - Bush elnök magyarországi látogatása és találkozása az ellenzéki pártok képviselőivel rendkívül nagy jelentőségű, szimbolikus jelentőségű. Egy folyamat mérföldkövét jelzi abból a szempontból, hogy úgy látszik, az amerikai külpolitika és talán a nyugat-európai államok külpolitikai gyakorlata is megérteni látszik azt a tényt, hogy a kelet-európai országokban a rendszerek stabilitása nem biztosítható tisztán a rendszereket uraló kommunista párt stabilitásának a fenntartásával. Befejeződött az az időszak, amikor az Egyesült Államok kelet-európai politikájának mozgástere a kommunista párton belüli frakciók közti választásra korlátozódott, hiszen létrejöttek, kialakultak, intézményesültek azok az ellenzéki erők, amelyek jelenleg is a színen vannak, és amelyek az Ellenzéki Kerekasztal formájában jelentős tárgyalásokat folytatnak az MSZMP-vel a békés átalakulás, békés átmenet feltételeiről. Nyilvánvaló, hogy stabilitás sem Magyarországon, sem Lengyelországban nem képzelhető el ma már a kommunista pártra koncentráló stabilizáló megoldásokkal. Ma már nem a rendszert, hanem a társadalmakat kell stabilizálni, és határozott véleményünk szerint ezek a társadalmak csak rendszerváltással stabilizálhatók. (folyt.)
1989. július 13., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|