|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
- Vélemények Kádárról - 3. folyt.
|
Az jut eszembe, amit megcsinálhattunk volna, amit meg kellett volna csinálnunk, s amit nem csináltunk meg, mert nem volt módunk rá, az eltékozolt évtizedekre, az elvesztegett életünkre gondolok. Nem vigasztal, hogy utolérte a múltja, hogy fény derült árulásaira és hitszegésére, hogy a büntetéstől való félelem őrületében töltötte utolsó éveit, hogy megérte Nagy Imre és a többi kivégzett temetését. Nem vigasztal, mert ez nem teszi jóvá az elszenvedett veszteségeket. - Felolvassuk Solt Ottilia szociológus véleményét: - Ritkán érhettük meg, a kommunista világbirodalom alattvalói, hogy kommunista vezéreink politikai bukása megelőzte biológiai halálukat. Most egy ilyen ritka pillanat tanúi lehetünk. Kádár János legalább négyszer halt meg az elmúlt, valamivel több mint két évben, hiszen az első, kicsi halála talán akkor következett be, amikor a társadalmi szerződésben a beszélő csoport beírta, hogy Kádárnak mennie kell és erre a kijelentésre nem dőlt össze a világ. A második halála annál az értekezletkor következett be, amikor menesztették főtitkári funkciójából. A harmadik halála az elnöki tisztségből való felmentésekor, negyedik halála pedig Nagy Imre újratemetésének napján. Ez a végső halál, ez talán már az ötödik halál. Mit tagadjam, én nem siratom ezt az öregembert, bár méltatlan, hogy bizonyos elégtételt érezzünk, amiért eltávozott közülünk. Remélem, hogy hamar a hátunk mögött tudjuk történelmünknek azt a korszakát, amit az ő neve fémjelzett, és amin nem volt semmi, de semmi szeretni való. Attól félek, hogy méltatlansága ellenére még generációkon keresztül érezzük a kezenyomát a társadalmunkon, és attól is félek, hogy körülöttünk még a szomszéd országokban számos hozzá hasonló öregember ragaszkodik görcsösen a hatalomhoz és okozhat mérhetetlen károkat a társadalmának és az egész térségnek. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|