|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
- SZDSZ-program - 1. folyt.
|
A program e részének két szerzője - Kertesi Gábor és Köllő János - arra is felhívja a figyelmet, hogy a magántulajdonon alapuló piacgazdaságban nagy magánvagyonok jönnek létre, és mi több, nagy magánvagyonok nélkül piacgazdaság nem is működhet. E vagyonok tulajdonosai személyükben lehetnek ellenszenves emberek, és magának a vagyonnak megléte is ellenérzést válthat ki sok emberből, de nincs olyan harmadik út, amely a piacgazdaság e nélkülözhetetlen elemét kiküszöbölhetné. Hangsúlyozzák mindketten, hogy a modern piacgazdaság nem azonos a múlt századi kapitalizmussal. Civilázálódott a piacgazdaság. Ez a civilizációs folyamat gátat szabott a magánérdekek érvényesítésének, tág teret nyitott jótékony célú, nem profit szervezeteknek, és olyan mechanizmusokat hozott létre, amelyek megakadályozzák, hogy a társadalom jelentős része létbizonytalanságba süllyedjen. A mai magyar gazdaság messze van ettől az állapottól. Messze van, mert kicsi a magánszektor, és mert nem érvényesül benne az említett civilizációs folyamat. Ami az előbbit illeti, a gazdaság helyreállításához a magánvállalkozás aktív támogatására van szükség. Nem elegendő a hivatalos körök által hirdetett, de cseppet sem alkalmazott versenysemlegesség. A magánvállalkozásoknak nyújtott adókedvezményekre, a beszerzést és értékesítést segítő információs és jogi hálózat létrehozására, a finanszírozás rugalmasabbá tételére, az adómegállapításban tapasztalható önkény megszüntetésére, a jogi, politikai és erkölcsi bizonytalanság felszámolására van szükség. (folyt.)
1989. július 2., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|