|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Andropov - Ogonyok 1.
|
Moszkva, 1989. június 15. (Reuter) - Jurij Andropovot bírálta az Ogonyok című hetilap legújabb számában a KGB egyik volt vezetője, azzal vádolva az SZKP KB egykori főtitkárát hogy a sztálini korszakban részt vett a tisztogatásokban, Leonyid Brezsnyev idején pedig szemet hunyt a korrupció terjedése felett.
Az Andropov ellen intézett első nyilvános támadás szerzője Vlagyimir Szemicsasztnij, aki 1961-1967 között állt az Állambiztonsági Bizottság élén, s ebben a funkciójában vezető szerep jutott neki Hruscsov eltávolításában. Andropov mindeddig érinthetetlennek számított a szovjet sajtóban. Szemicsasztnij szerint a negyvenes évek leningrádi és karéliai tisztogatásait túlélőknek bizonyára bőven volna elszámolnivalójuk Andropovval a letartóztatásukban való részvétele miatt, s a tények bizonyára fellelhetők az archívumokban. Szemicsasztnij arra is emlékeztetett, hogy Közép-Ázsiában és másutt jó húsz éven át dúlt a korrupció, miközben Andropov a KGB főnöke volt, s csak Mihail Gorbacsov főtitkárrá választása után kezdődtek meg a leleplezések. ,,Állíthatom: kizárt, hogy a KGB főnökének figyelmét elkerülhette volna, ami Üzbegisztánban és a moszkvai belügyminisztériumban folyt - mindez Andropov lelkismeretét terheli,, - írta Szemicsasztnij. Mint ismeretes, Saraf Rasidovot, Brezsnyev 1983-ban elhunyt közeli barátját azzal vádolják, hogy az üzbegisztáni korrupció fő irányitója volt, s vádat emeltek Brezsnyev fivére és veje ellen is, akik a belügyminiszteri, illetve az első miniszterhelyettesi tisztségükben korrumpálták a belügyminisztériumot. A 64 esztendős Szemicsasztnij szerint Andropov mindkét esetben saját karrierjét tartotta szem előtt: Leningrádban és Karéliában a riválisokat tette el láb alól, míg a második esetben azt kerülte el, hogy magára haragítsa Brezsnyevet és emiatt netán elveszítse politikai bizottsági tagságát. A szerző ezt az állítását tényekkel nem támasztotta alá. (folyt.) ..
1989. június 15., csütörtök 19:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Andropov - Ogonyok 2.
|
Andropov Szemicsasztnij helyét vette át a KGB élén s mindaddig az állambiztonsági szervezet élén maradt, amíg Brezsnyev halála után meg nem választották a párt főtitkárává. A főtitkári tisztségben töltött 15 hónap alatt kampányt indított a korrupció ellen és elősegítette Gorbacsov előmenetelét. Szemicsasztnij interjúja nem csak az első támadás, amely az eddig feddhetetlennek tekintett Andropovot érte a szovjet sajtóban, hanem az első eset arra is, hogy a KGB valamely volt vezetője kifejti gondolatait a szervezetről. Ezek lényege, hogy a KGB túlságosan felduzzadt s a szervezetet teljes egészében a nyilvánosság ellenőrzése alá kell helyezni. Ezt az álláspontot számos radikális reformer osztja, s véleményük részben találkozik Vlagyimir Krjucskovnak, a KGB jelenlegi főnökének álláspontjával is. +++ ..
1989. június 15., csütörtök 20:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|