|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
NDK - szökés repülővel
|
Nyugat-Berlin, 1989. május 28. vasárnap (DAP/APA) - Ultrakönnyű repülőgéppel szöktette át a berlini fal felett fivérét egy korábban az NSZK-ba disszidált testvérpár.
Amint arról korábban már beszámoltunk, pénteken hajnalban két kis repülőgép landolt a nyugat-berlini Reichstag épülete előtt. Mint kiderült, egy 1974, illetve 1983 óta az NSZK-ban élő testvérpár hajnalban Nyugat-Berlinből átrepült az NDK fővárosába, ott egy parkban felvette testvérét, majd együtt visszarepültek a Reichstag előtti térre. A nyugatnémet Quick magazin beszámolója szerint az akciót előzetesen virágnyelven lebonyolított telefonbeszélgetéseken egyeztették. A repülőgépeket két évvel ezelőtt szerezték be, katonai jelzésekkel, valamint ötágú csillaggal látták el. A lap egyébként állítólag hatszámjegyű összeget fizetett a testvéreknek a sztori exkluziv közlési jogáért és a szökésről készített videofilmért.. +++
1989. május 28., vasárnap 15:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kalandos szökés a fal fölött (lásd.MTIK1040.)
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Nyugat-Berlin, 1989. május 28. vasárnap (MTI-tud) - Úgy tűnik, megoldódott a Nyugat-Berlint péntek reggel óta izgató sárkányrepülők rejtélye: szombaton este a város rendőrségénél jelentkezett az a három személy, aki állítása szerint a két szuperkönnyű masinával Kelet-Berlin felől érkezve szállt le a Reichstag előtti füves területre.
Miután a hajnalban a helyszínre érkező első szemtanuk már csak az elhagyott gépeket és három bukósisakot találtak az egykori birodalmi gyűlés épülete előtt, a rendőrség nem akart hitelt adni azoknak a telefonhívásoknak, amelyekben sikeres szökésről számoltak be a kaland állítólagos résztvevői. Közben szombaton a Quick képes magazinhoz eljutott némi kézzelfogható bizonyíték is: ezen a pár perces filmfelvételen jól kivehetők a város két felének ismert objektumai, a levegőben szálló egyik sárkányrepülő (a kamera a másik fedélzetén volt rögzítve). A képsor alá inzertben bejátszott óra tanusága szerint a két sárkányrepülő hajnali 4 óra 27 perckor érte el Kelet-Berlin Treptow parkját, ahol az egyik gép leszállt, fedélzetére véve egy harmadik személyt. 4 óra 38 perckor a két gép már a Reichstag előtt landolt, miután alacsony magasságban átrepültek a várost kettéosztó betonfal fölött. A Quick szerkesztőinek védelmét élvező három testvér szerint ketten közülük (korábban szintén NDK-állampolgárok) odaát rekedt harmadik fivérük megszöktetése érdekében vállalkoztak a hajmeresztő akcióra. Vasárnap a város légterének biztonságáért felelős szövetséges hatalmak tisztjei megkezdték a testvérek kihallgatását. Az NDK hírügynökségének a szombati lapokban megjelent reagálása garázdaságnak minősítette az akkor még csak feltételezett szökési akciót. Az ADN szerint a május közepén Nyugat-Berlinbe szállított repülő alkalmatosságok a brit hatóságok engedélyével jutottak be a városba - márpedig efféle szállítmányok nyilvánvalóan az NSZK-t és Nyugat-Berlint összekötő tranzitutakra vonatkozó előírások megsértését jelentik. Emiatt az NDK a jövőben fokozni kívánja a tranzitutakon haladó szállítmányok szűrőpróba-szerű ellenőrzését. +++
1989. május 28., vasárnap 19:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|