|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzeti Megbékélési és Elszámoltatási Bizottság alakult (1. rész)
|
1989. április 29., szombat - A Magyar Függetlenségi Párt Nemzeti Megbékélési és Elszámoltatási Bizottság létrehozását kezdeményezte. Az alakuló ülésre szombaton délelőtt került sor a Jurta Színházban. A tanácskozásra 16 pártot, szervezetet hívtak meg, többek között az MSZMP-t és a SZOT képviselőit is. Az ülésen a Magyar Függetlenségi Párton kívül végül a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fidesz, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, valamint megfigyelőként a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Párt képviseltette magát. A megbeszélésen elsősorban a bizottság keretében megalakítandó albizottságok, munkacsoportok feladatairól volt szó. Egyebek között megyénként megyénként kívánják megállapítani - az ottani független szervezetek bevonásával - az MSZMP, a KISZ, a Munkásőrség, a Hazafias Népfront és a szakszervezetek vagyonát. Vizsgálat tárgyává teszik Magyarország nemzetközi szerződéseit, a magyar állam 1948 óta felvett hiteleit, ezek felhasználásának módját, az egymilliárd forinton felüli nagyberuházásokat, az utóbbi évtizedek hibás döntéseiért felelős állami és társadalmi vezetők vagyonát, javadalmazását, a koncepciós perekkel érintett személyek rehabilitációját. A Magyar Politikai Foglyok Szövetségének képviselője javasolta, hogy foglalkozzanak a fegyveres testületek pártatlanságának, fegyvertartási engedélyek bevonásának kérdésével is.
A vita során elhangzott: a nemzetnek joga van megtudni, hogy kik azok, akik miatt a jelenlegi állapotba jutottunk. Üdvözölték, hogy hivatalosan is megkezdődik a teljes körű rehabilitáció érdekében a koncepciós, illetve koncepciós elemeket tartalmazó perek felülvizsgálata. Az alternatív szervezetek megfelelő részvétele nélkül viszont nem kezdődhet meg ez a munka. A Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság képviselője arról szólt, hogy a most megalakítandó bizottság koordinálja tevékenységét az Ellenzéki Kerekasztal munkájával. A társaság nevében kifejezte: a magyar nemzet méltósága szerintük is megköveteli az elszámoltatást. (folyt.köv.)
1989. április 29., szombat 14:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|