|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Falugyűlésen vitatták meg az ófalui izotóptemető ügyét (2. rész)
|
Ófalu lakói nyílt válaszlevélben utasították el a község határába tervezett izotóptemető létesítésével kapcsolatban kilátásba helyezett anyagi előnyöket, mert a maguk és utódaik biztonságát nem hajlandók alku tárgyának tekinteni. A késő esti órákba nyúló fórumon elfogadott és a sajtóhoz eljuttatott levélben leszögezték, hogy az általuk felkért független szakértői bizottságnak a terület alkalmatlanságára vonatkozó és továbbra is fenntartott álláspontja alapján változatlanul ellenzik a Paksi Atomerőmű kis- és közepes mértékben radióaktív sugárzó hulladékának Ófalu-Feked-Véménd határában történő végleges elhelyezését. A paksi levélre adott válaszukban hangsúlyozták, hogy követelik a pillanatnyi anyagi előnyökkel gyakorolt nyomás és a kérdéses területen folytatott munkálatok leállítását, a beruházó létesítési engedély iránti kérelmének azonnali elutasítását, mert az szerintük sem szakmai, sem törvényes keretek közt nem tudta bizonyítani igazát, s ezért a helybéliek egy részének a ,,megvásárlásához,, folyamodott. A falugyűlésen a Magyar Demokrata Fórum Pécs-baranyai szervezetének javaslatára elhatározták, hogy május elején az ország környezetvédő csoportjainak részvételével tiltakozó felvonulást tartanak, és jelképesen elfoglalják az izotóptemetőnek kiszemelt területet, s mivel az jelenleg az erdőgazdaságé, fákat ültetnek ott el. (MTI)
1989. április 5., szerda 22:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|