|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Környezetvédelem - Tudományos konferencia (2. rész)
|
Tóth Pál Péter szociológus ugyancsak fontosnak találta a közös fellépést azért, hogy egészségesebb környezetben élhessünk. Megkérdezte viszont: elég erős-e a KVM a különféle érdekszövetségekkel szemben? A KVM önmagában semmit sem tehet, ha a politikai, állami vezetés egésze nem, vagy csak kevéssé veszi figyelembe a környezetvédelem, a tudomány szempontjait. Szekfű András, a Duna Kör választmányi tagja a fejlett ipari országok példáját hozta fel, ahol az állami irányítás - a környezetvédelem és lakossági tömegmozgalmak véleménye alapján - gyorsan felismerte a váltás szükségességét. Az ipari, pénzügyi lobbyk feltétel nélküli képviseletétől egy-kettőre eljutottak legalább a kompromisszumig. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára annak az ad hoc bizottságnak a munkájáról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, amely széles körű elemzést készít a gazdaságfejlesztés 1990-es évekre szóló lehetőségeiről. Ennek fontos része a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés kapcsolatának vizsgálata. Mint mondotta, e témakör alapos megvitatását kérik majd a környezetvédelem állami, és tudományos képviselőitől, valamint a környezetvédelmi társadalmi mozgalmaktól is. A konferencián foglalkoztak még a résztvevők az ökológikus gondolkodás több évszázados fejlődésével, a környezetvédelem oktatási, nevelési kérdéseivel, valamint konkrét környezetvédelmi problémákkal, így például a légszennyezés ügyével is. (MTI)
1989. január 29., vasárnap 17:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|