|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Spanyol folyóirat Magyarországról
|
Madrid, 1989. január 2. hétfő (MTI-TUD) - Magyarország történelmét, a spanyol-magyar kapcsolatok helyzetét és hazánknak a kelet-nyugati viszonyban betöltött ,,híd szerepét,, mutatja be olvasóinak a Balance című spanyol gazdasági folyóirat.
A színes fényképekkel illusztrált elemző írás szerzői, a lap vezető munkatársai hangsúlyozzák, hogy tanulmányukkal Grósz Károly madridi látogatását, majd Németh Miklós kormányfővé történt kinevezését követően azért hívják fel a figyelmet Magyarországra, mert ,,minden jel arra mutat, hogy ott végérvényesen tért hódít a peresztrojka,,. A szerzők a külfölddel való együttműködés eredeti és hatékony formájaként említik a vegyesvállalati formát. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Spanyolországban az utóbbi időben különleges érdeklődés nyilvánul meg hazánk iránt. Hivatalos helyen nemrégiben hangsúlyozták, hogy az Európai Közösségek miniszteri tanácsában a következő fél évben, míg Spanyolország tölti be az elnöki tisztséget, Magyarországgal elmélyültebben foglalkoznak azért is, mert ez az állam elsőként kötött együttműködési megállapodást az EGK-val. +++
1989. január 2., hétfő 10:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|