|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Késő esti panoráma:
Képviselő-választás - interjúk
" - Milyen érzés a választásból győztesen kikerülni, Raffay Ernő
úr, most már mint képviselő, Szeged város képviselője?
- Az első érzés, amit érzek, a köszönet annak a 6720 szegedi
választó polgárnak, akik eljöttek ma, ezen a szép szegedi meleg
napon, és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére szavaztak. Én úgy
vélem, hogy ma, Szegeden, Magyarországon egy viszonylag jelentős
lépést tettünk a magyar demokrácia kiépítése felé. Ugyanakkor éppen
arról beszélgettünk most a Demokrata Fórum-beli barátaimmal, hogy el
vagyunk arra szánva, hogy azon az úton, amire a MDF rálépett, végig
is fog menni. Ez azt jelenti, hogy a következő országgyűlési
választásokon is országgyűlési jelölteket fogunk állítani, sőt, a
helyhatósági választásokon is."
|
|
|
|
|
|
|
Szakszervezeti Kerekasztal (1. rész)
|
1990. október 4., csütörtök - Nagy vitát váltott ki a
Szakszervezeti Kerekasztal csütörtöki budapesti ülésén a
szakszervezeti vagyon elosztásának kérdése, de megállapodásra nem
került sor. Az MSZOSZ képviselői hagsúlyozták: addig értelmetlen
meghatározni a kerekasztal delegálta tagokból létrehozott Vagyonügyi
Bizottság ügyrendjét, amig a tulajdon-részesek nem jutnak egységre a
vagyonelosztás elveiben. Amennyiben a vagyon egészben tartása
mellett döntenének, a hozadékot akkor is bizonyos elvek szerint
lehetne csak felosztani. Először tehát az elveket kellene
meghatározni. Az MSZOSZ javasolta, hogy a kerekasztal résztvevői
igazolják, milyen taglétszám alapján igénylik a vagyonrészt vagy a
hozadékrészt. Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke kifejtette: nem ők
huzzák az időt, eddig is több 10 millió forint veszteséget okozott a
szakszervezeteknek, hogy nincs döntés a vagyonelosztás ügyében. Az
ok, hogy elmaradt a megfelelő vagyonkezelő szervezet, bank
létrehozása.
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája ragaszkodott ahhoz, hogy az elosztás elveiről majd a Vagyonügyi Bizottság későbbi javaslatai alapján döntsenek. A liga elvi jelentőségűnek tartja, hogy elsőként a bizotság jogosítványaiban, ügyrendjében jöjjön létre megállapodás a Szakszervezeti Kerekasztal résztvevői között.
Az előterjesztett ügyrend egyébként rögzíti: a vagyon jelenlegi kezelője (az MSZOSZ) köteles a Vagyonügyi Bizottságnak a közös vagyon helyzetével kapcsolatos minden okiratba, bankszámlába betekintést engedni. A javaslat szerint a Vagyonügyi Bizottság november 15-ig készít előterjesztést a végleges vagyoni rendezésről, ennek elfogadása esetén pedig a korábbi SZOT vagyonnal kapcsolatos döntések túlhaladottá válnak.
Mivel a vitázó felek nem tudtak megegyezni, javaslat hangzott el: a Vagyonügyi Bizottság próbáljon meg különböző nézeteket közelítő kompromisszumos javaslatot kidolgozni.
Az ülésen foglalkoztak a Népszava vagyonának felmérésével. A Népszava véleményét nem ismerhették meg a résztvevők, mivel a lap vezetése nem képviseltette magát az ülésen. Szó volt még az üdültetési koncepcióról, az üdülési bizottság feladatairól is. (folyt.köv.)
1990. október 4., csütörtök 13:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|