|
|
|
|
- Gazdasági támogatás - 1. folyt.
|
Egyelőre nehéz felmérni e fejlemények horderejét, mert egybeestek a gorbacsovi vezetés eddigi legnagyobb próbatételével, az országos méretű sztrájkokkal. De feltételezve, hogy ha a gorbacsovi bel- és külpolitika folytatódik, akkor lényegében arról van szó, hogy a Szovjetunió megkezdte birodalma külső övezetének lassú dekolonizációját. Kibontakozóban van az Egyesült Államok és Európa együttműködése több más nyugati ország részvételével, a kommunizmus utáni Kelet-Európához fűződő partneri viszony kialakítására. E történelmi folyamat kezdeti szakaszában a reformok gazdasági támogatásán, és a Nyugathoz történő felzárkózás elősegítésén van a hangsúly. Ezt a Szovjetunió is óhajtja, ezért Moszkva sem ellenzi a nyugati kezdeményezéseket. - A szeptemberi miniszteri szintű tanácskozást előkészítő szakértői konferenciát már meg is tartották Brüsszelben. Az Európai Közösség 12 országán kívül jelen volt az EFTA hat tagállama, valamint az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Új-Zéland és Ausztrália. Noha Magyarországot és Lengyelországot nem hívták meg, az Európai Közösség máris szakembereket küldött a két érintett országba a helyzet felmérésére. Varsó is, Budapest is előterjesztette, hogy elsősorban milyen segítségre tart igényt. +++
1989. augusztus 4., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|