|
|
|
|
Az országgyűlés jogi és mezőgazdasági bizottságának együttes ülése (1. rész)
|
1989. május 26., péntek - Együttes ülést tartott pénteken az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint mezőgazdasági bizottsága a Parlamentben. A bizottságok azt tervezték, hogy a május 30-án kezdődő parlamenti ülésszak előkészítéseként közösen vitatják meg a magyar gazdaság és mezőgazdaság jövőjét érintő legfontosabb két törvénycsomagot, ezt követően azonban külön-külön tanácskoznak a további törvényjavaslatokról, kormánytájékoztatókról. Hogy erre nem került sor, annak az volt az oka, hogy a két törvénycsomag - az átalakulási, valamint az állami vállalatokról szóló törvény és a szövetkezetekről szóló törvény módosítására, továbbá a földről, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, az erdő és vadgazdálkodásról szóló törvények módosítására vonatkozó javaslatok vitája több mint 8 órát vett igénybe.
A gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló tervezet, továbbá az állami vállalatokról, illetve a szövetkezetekről szóló törvények módosítását tartalmazó csomaghoz Sárközy Tamás igazságügyminiszter-helyettes fűzött szóbeli kiegészítést. Az átalakulási törvény kapcsán visszautasította azokat a félreértésekből eredő bírálatokat, amelyek magát a törvényjavaslatot és előterjesztőit érik a sajtóban egyre szaporodó különféle megnyilatkozásokban. Megerősítette, hogy olyan technikai jellegű törvényjavaslatról van szó, amelyhez csak a szakemberek tudnak hozzászólni. Hozzátette: korántsem titkosan történt e törvénytervezet előkészítése, ahogyan azt egyes társadalmi szervezetek állítják - s amelyeket egyébként felkértek véleményezésre. Sárközy Tamás ismertette azokat a képviselői indítványokat is, amelyek az előkészítés során csütörtök délutánig érkeztek az előterjesztőkhöz. Ezek túlnyomó többségét a minisztérium beépíti a törvényjavaslatba. (folyt. köv.)
1989. május 26., péntek 20:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az országgyűlés jogi és mezőgazdasági bizottságának együttes ülése (2. rész)
|
Ugyancsak számos - mintegy 30 - módosító javaslat érkezett a meezőgazdaság jövőjét meghatározó törvénycsomaghoz, amelyről szintén együttesen tárgyal, de külön-külön szavaz majd az országgyűlés. A csaknem hat órán át tartó vita a vadászati jog, valamint a földtörvény módosítása köré összpontosult. A vadászati joggal kapcsolatban a bizottságok végül úgy foglaltak állást, hogy a kormány december 31-ig terjessze be a vadászatról szóló törvényjavaslatot, és rendezzék az ezzel összefüggő más jogszabályokat. A földtörvény módosításával kapcsolatban Tallóssy Frigyes (Budapest) olyan változtatásokat javasolt, amelyek nemcsak figyelembe veszik a módosított törvény hatásait, hanem jórészt megalapozzák az új földtörvény kidolgozását is. Ezek többségével a MÉM nem értett egyet, a két bizottság viszont támogatta azokat. A mezőgazdasági bizottság állásfoglalását - ahogyan hosszas ügyrendi vita után sikerült megállapodni - a MÉM közreműködésével a bizottság tagjai a feljegyzések, az írásban benyújtott és a szóban elhangzott javaslatok alapján alakítják ki. A vita végére ugyanis - amikorra jelentősen megcsappant a képviselők száma, s a két bizottság határozatképtelenné vált - szinte áttekinthetetlen volt, hogy a honatyák a módosítási indítványok közül melyeket támogatják, a beterjesztők javaslatuk melyik részét tartják fenn vagy vonják vissza. A két bizottság tagjait meghívták hétfőre, a terv- és költségvetési bizottság ülésére a kormány csomagtervéről folytatandó tanácskozásra. Május 30-án, az ülésszak megkezdése előtt pedig a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság megtárgyalja a népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló törvényjavaslatot, valamint a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló tervezetet. (MTI)
1989. május 26., péntek 20:59
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|