|
|
|
|
Bajor kiállítás nyílt Budapesten - A bajor miniszterelnök sajtókonferenciája (1. rész)
|
1989. május 6., szombat - Max Streibl bajor miniszterelnök szombati budapesti programja során, a kora délelőtti órákban az NSZK magyarországi nagykövetének rezidenciáján találkozott és megbeszélést folytatott a Magyar Demokrata Fórumot képviselő Bíró Zoltánnal és Für Lajossal, a Kereszténydemokrata Néppártot képviselő Keresztes Sándorral, valamint a Magyar Néppárt képviseletében megjelent Márton Jánossal. A találkozóra meghívták a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőit is, de ők - feltehetően - belső problémáik miatt nem jelentek meg.
X X X Beck Tamás kereskedelmi miniszter és a bajor miniszterelnök a Budapest Kongresszusi Központban ünnepélyes külsőséges között megnyitotta a május 16-ig nyitva tartó bajor kiállítást. Ezt követően a vendég és házigazdája sajtókonferenciát tartott. Max Streibl bevezetőben elmondta: igen jó hangulatú, nyílt, őszinte tárgyalásokat folytatott a magyar politikai és gazdasági vezetőkkel. A bajor vezetőket, csakúgy, mint az NSZK politikusait általában, élénken foglalkoztatják a magyarországi reformfolyamatok, a magyar gazdaság világpiaci nyitása és az országban folyó demokratikus átalakulás. A bajorok mindig is érdekeltek voltak a kétoldalú kapcsolatok bővítésében, a kelet-nyugati együttműködésben; e kapcsolatok már hosszabb ideje példamutatóak. Azt is elmondta, hogy kapcsolataink hosszú történelmi múltra tekintenek vissza, élénk a kulturális együttműködés és a gazdaságban különösen jól fejlődik a kereskedelem és a kooperáció. Az NSZK-ba irányuló magyar export egyharmada a bajor piacra kerül, míg az NSZK-ból Magyarországra szállított termékek egyötöde bajor eredetű. A 300 körüli kooperációs együttműködés egyharmada, a vegyesvállalatok 40 százaléka szintén bajor cégekkel alakult ki. A miniszterelnök kifejtette, hogy a vegyesvállalatok alapítását és működését, a külföldi tőke részvételét segítő magyar törvények és rendeletek jó alapot szolgáltatnak a kooperáció bővítésére. Ami a mostani kiállítást illeti: 50 cégük mutatkozik be Budapesten, köztük olyan ismert vállalatok, mint a BMW, a Siemens, a Grundig, az Audi és a Rodenstock. A bemutatón látható egyebek között a Transrapid mágneses lebegővasút-modellje, valamint a 340-es típusú Airbus repülőgép. (folyt.köv.)
1989. május 6., szombat 14:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|