|
|
|
|
Lengyel helyzet
|
Varsó, 1989. augusztus 17. csütörtök (Reuter/AP/PAP) - A Szolidaritás parlamenti csoportjának tagjai az Egyesült Parasztpárt és a Demokrata Párt képviselőivel közösen szerda éjjel Lech Walesat jelölték miniszterelnöknek, de a Szolidaritás elnöke gyakorlatilag azonnal visszautasította a jelölést.
A Szejm ülésének szerdai munkanapját követően tanácskozást tartott a Szolidaritás parlamenti csoportja, s azon részt vettek a két kis párt - a Prasztpárt és a Demokrata Párt - képviselői is. Megjelent Lech Walesa, aki kifejtette, hogy az általa javasolt koalíció senki ellen sem irányul, így a Lengyel Egyesült Munkáspárt ellen sem. A javaslat a LEMP monopóliuma ellen irányul. ,,A LEMP a jövőben is létezni fog, még nagyszerű párt lesz és vezető funkciót fog betölteni. Meg kell azonban szabadulnia a monopolisztikus vonásoktól, amelyekkel mindent és mindenkit maga alá rendel,, - idézi a lengyel hírügynökség a Szolidaritás elnökének szavait, aki már ekkor kijelentette, hogy nem kíván miniszterelnök lenni, és megismételte korábbi kijelentését, hogy vannak nála jobb jelöltek . A tanácskozáson elfogadott nyilatkozat ezzel együtt egy Walesa vezette hárompárti koalíció mellett foglal állást. A nemzeti felelősség kormányában - mondja a nyilatkozat - helyet kaphatna minden olyan erő, amely kész a politikai és gazdasági reformokra. Geremek, a Szolidaritás parlamenti csoportjának vezetője a PAP hírügynökségnek adott nyilatkozatában úgy értékelte, hogy a miniszterelnök személyéről nem született döntés. Walesa tartja kezében az új kormány megalakítását célzó tárgyalásokat - mondta s hozzátette: egyértelműen kinyilvánítottuk ugyanakkor, hogy a mai helyzetnek kizárólag olyan kormány felel meg, amelyet a Szolidaritás alakít az ország reformerőinek támogatásával. A tervek szerint Walesa csütörtökön találkozik a Parasztpárt és a Demokrata Párt vezetőjével, hogy a koalíciós kormány megalakításáról tárgyaljon velük. Azt egyelőre nem lehet tudni, találkozik-e Jaruzelski köztársasági elnökkel. Az Egyesült Államok varsói nagykövete szerdán megerősítette kormánya álláspontját, hogy belügynek tekinti a lengyel kormány megalakítását, és hasonló álláspontra szólított fel minden államot. John Davis a lengyel televíziónak nyilatkozva úgy ítélte meg, még nem lehet bizonyosan tudni, hogyan fognak megoszlani a miniszteri tárcák a koalíciós pártok között. +++
1989. augusztus 17., csütörtök 07:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|