|
 |
 |
 |

Közlemény a Magyar Egészség Párt megalakításáról (OS)
|

1989. augusztus 3., csütörtök - A Jázan Élet Egészség és Családvédő Országos Szövetség Választmányának előterjesztése a Magyar Egészség Párt megalakítására: 1. Elöljáróban leszögezzük, hogy nem a szövetséget kívánjuk párttá alakítani, hanem a szövetség tagegyesületeiből, azok tagjaiból kívánjuk a törzsgárdát kialakítani, olyan emberekből, akik nem a karriert látják elsősorban, hanem már elkötelezték magukat valamely meggyőződés mellett. 2. A párt megalakításának főbb okai: Az elmúlt fél évben a történelmi pártok feltámadása mellett észlelhető több új párt, illetve pártkezdeményezés, melyek programjai több dologban is hasonlatosak. E közös programpontok leginkább az ország semlegessége, a szovjet csapatok kivonása, a szabad választások megtartása köré csoportosulnak, néhol szabad vallásgyakorlással kiegészítve. E programok nem szólnak arról, hogy független, semleges, nyugati típusú Magyarországot nem lehet létrehozni úgy, hogy az európai statisztikában vezető helyen szerepelünk öngyilkosság, dohányzás, alkoholizmus vonatkozásában, némely bűnözési területen, sőt korcsoportos halálozásban is. Az eddig megalakult pártok - néha 10-20 taggal - nagyobb sajtó-, tv-, rádiónyilvánosságot kaptak, mint a közel 100 000 tagot számláló szövetség, és ezt a torz tájékoztatáspolitikát a következő választásig nem fogja senki megváltoztatni. Fentiek miatt tartanánk fontosnak egy olyan párt megalakítását, amely a már közhelyszerű politikai követelések mellett fő programjának a lakosság egészének egészségügyi állapotát, annak javítását tekinti. Meggyőződésünk, hogy az ország felvirágzása elképzelhetetlen a jelenleg kialakult egészségtelen, önpusztító életmóddal. Úgy tűnik, hogy egy ilyen párt nélkül az új parlament is főként a politikai, gazdasági témákkal kűzdene, és a valódi kibontakozáshoz alapként szükséges egészség hátterébe szorulna. Kérjük a választmány tagjait, hogy a leírtakról - és a programról - kialakult véleményüket, esetleges kiegészítésüket közöljék az alábbi címen: Magyar Egészség Párt Szervező Bizottsága Ötvös János Attila, 2045 Törökbálint, Baross u. 2. (folyt.köv.)
1989. augusztus 3., csütörtök 14:32
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|