|
|
|
|
Vádemelési javaslat a pécsi taxis-ügyben
|
1989. augusztus 3. csütörtök - A gázsprét és gázpisztolyt használó pécsi taxisok ügyében befejeződött a nyomozás és a városi rendőrkapitányság vádemelési javaslattal továbbította az iratokat a városi ügyészségnek.
A két utas és négy taxisofőr január 20-án történt összetűzését az váltotta ki, hogy miközben egyikük a fuvardíjért zsebébe nyúlt, hátradőlve eltörte az ülés támláját. A sopánkodó taxist azzal igyekeztek nyugtatgatni, hogy megjavíttatják az ülést vagy kifizetik a kárt, de a sofőr - egy nyomdafestéket nem tűrő epés megjegyzésen felháborodva - gázsprével szembefújta a hátul ülőt. Dulakodás támadt, s közben mindkét fél cb-rádión hívott segítséget. A helyszínre érkező taxisok bántalmazták a két utast. Az egyik taxis kést sejtve az indítókulccsal menekülni akaró utasnál, gázpisztolyát is használta. A könnygáz okozta sérüléseket és az ökölharc nyomait orvosi látleletek igazolták. Ezek adták a vádemelési javaslat fő indokát is, mivel a taxisok állításával szemben a szakértői vélemény szerint az alkalmazott könnygáz védekezésre és támadásra egyaránt képtelenné teszi azt, aki ellen használták. A csoportosan elkövetett garázdaság büntettével továbbá külön-külön könnyű testi sértés vétségével illetve súlyos testi sértés büntettének kísérletével alaposan gyanúsítható taxisok elleni vádemelésről a pécsi városi ügyészség a szükséges vizsgálat lefolytatása után később dönt. (MTI)
1989. augusztus 2., szerda 22:41
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|