|
|
|
|
A T. Ház 3.
|
A HATALOMMEGOSZTÁS JOGI, SZERVEZETI KONSTRUKCIÓJÁT NEM AZÉRT KELL MEGVALÓSÍTANI, MERT AZ DEMOKRATIKUSABB, MINT A HATALOM EGYSÉGE, HANEM AZÉRT, MERT A POLITIKAI PLURALIZMUS IRÁNYÁBA VÁLTOZOTT A TÁRSADALOM. Az új szabályoknak a középpontjában a hatalommegosztás szervezeti elve áll, amely a törvények végrehajtása alapján ad hatalmat az államfőnek és az államigazgatási szerveknek. alc. Elnöki hatalom, elnöki függetlenség A parlament és az államfő ebben a rendszerben egymás mellé és nem egymás fölé van rendelve. Az államfő csak a parlament által hozott törvényekkel kaphat hatalmat, viszont jogokat kap a politikai pártképviseleten nyugvó parlamenttel szemben. Ilyen jogok különösen, hogy az országgyűlés által elfogadott törvényt újabb megfontolás érdekében visszaküldheti a parlamentnek (vétójog), meghatározott feltételek mellett elnapolhatja és feloszlathatja az országgűlést. NAPJAINK VITATOTT KÉRDÉSE, HOGY A PARLAMENTTŐL KAPJA-E AZ ELNÖK A MEGBÍZÁST, VAGY AZ ÁLLAMPOLGÁROK KÖZVETLENÜL VÁLASSZÁK? Mindkét megoldás mellett lehet érveket és ellenérveket felhozni. A KÖZVETLEN VÁLASZTÁS KÉTSÉGTELENÜL DEMOKRATIKUSABB, DE AZ ELNÖK TÚLZOTTAN FÜGGETLENEDHET A PARLAMENTTŐL, hiszen ő egyedül ugyanúgy az állampolgárok szavazata alapján jut tisztségéhez, mint a parlament egésze. Történelmi tapasztalat, hogy az elnöki rendszer általában közvetlen választást alakít ki, míg A PARLAMENTÁLIS KORMÁNYZÁS ESETÉN AZ ELNÖK ÁLTALÁBAN A KÉPVISELETI SZERVTŐL KAPJA MEGBÍZÁSÁT. Ha nem így lenne, akkor a parlamentnek és nemcsak az elnöknek felelős kormány esetén feloldhatatlan ellentmondás keletkezhet a többpártrendszerű parlament és az egyetlen párt politikáját támogató elnök között. Az új alkotmányos berendezkedés ezért egyértelművé teszi, hogy a parlamentáris rendszernek megfelelően az elnököt az országgyűlés választja. A POLITIKAI EGYEZTETŐ TÁRGYALÁSOKON MEGEGYEZÉS SZÜLETETT, HOGY A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI INTÉZMÉNYT AZONNAL BE KELL VEZETNI. Politikailag viszont a mai országgyűlés társadalmi elismertségének alacsony foka miatt nem lenne helyes, ha a mostani országgyűlés elnököt választana. Így született a kompromisszum, amely szerint egy alkalommal az állampolgárok útján közvetlenül kapja az elnök megbízatását. Ezt a megoldást politikailag csak a Szabad Demokraták Szövetsége vétózta meg azzal, hogy a közvetlen választás felett népszavazást kezdeményezett. (folyt.)
1989. október 25., szerda 13:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP 4 kizártjáról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- Név és telefonszám nélkül: Nagyon meg van elégedve a TV2 műsorával, változatos,szines, látszik, hogy mindent megteszünk, hogy a néző ne unatkozzék, de kérdése, hogy Tamási Eszter itt fog megrokkani a képernyőn? Miért nem teszik be irodai munkára, öreg már a képernyőre. Valamikor nagyon szerették és szeretnék, ha ugy maradna meg emlékezetükben, amilyen volt sok évvel ezelőtt. Több telefonáló a játékra jelentkezik.
- 752-o95 Strenic László I.Gellérthegy u.16.: Február 7-i torpedóban nyert, a nyereményt mai napig nem kapta meg. Mikor?
- Név nélkül: Halasszák el az óra átállitást - kéri."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|