|
|
|
|
- A Beszélő legújabb száma - 1. folyt.
|
- Műsorunkban ezen kívül bemutatjuk a Kiskunhalason megjelenő Ellentét című új független lapot, a Kereszténydemokrata Néppárt programjainak alapelveit és egy ritka dokumentumot, A Független szövetség az emberi jogok védelméért Bulgáriában elnevezésű csoport felhívását a magyar néphez és kormányhoz. Következzen tehát a kiskunhalasi lap. Az Ellentét címet viseli, amelyből a "tét" vastagon van szedve. Polgári, közéleti lap, olvasható a fejléc és a koronás címer alatt. És mindjárt a címlapon két hirdetés: - A Kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felvesz tanácselnöknek politikailag megbízható első titkárt, lehetőleg tanári diplomával. Tanácsi múlttal rendelkezők előnyben. Jelige: süllyed a hajó. - És alatta egy másik: - Magyar-amerikai vegyesvállalat igazgatói állást hirdet, sportos, lovagolni tudó, ejtőernyőző, jól tájékozódó, erkölcsi, etikai kérdésekben sziklaszilárd pályázók jelentkezését várjuk. Jelige: valahol már találkoztunk. - Íme a szerkesztőség beköszöntője. - Egy évvel ezelőtt gondolni sem mertünk arra, hogy saját újsággal lepjük meg - reméljük nemcsak magunkat. Egy éve, hogy Halason elindult valami, amit ma már hivatalosan is ellenzéknek neveznek. Akik felvállaltuk a sokszor rosszindulatú, lekicsinylő cimkézés ódiumát, nem voltunk sokan. Még ma sem tudjuk tömött sorokban betölteni a Kossuth utcát, de ahogy oszlik a belénk oltott és szüntelenül táplált félelem, lassan szaporodunk. A kezdeti civil kurázsi tétova hangja ma már határozottabb, egyre eltökéltebb. Úgy gondoljuk, már átléptük azt a határt, ahonnan ha akarnánk sincs visszaút. Egy esetleges felelősségre vonáskor már nem hivatkozhatunk tévedésre, megbotlásra az enyhébb büntetés reményében. Fél éve talán még igen, ma már nem. Tudjuk, ellenségeink szaporodnak, de vígasztal bennünket, hogy nemcsak ők, a barátaink is. (folyt.)
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP 4 kizártjáról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- Név és telefonszám nélkül: Nagyon meg van elégedve a TV2 műsorával, változatos,szines, látszik, hogy mindent megteszünk, hogy a néző ne unatkozzék, de kérdése, hogy Tamási Eszter itt fog megrokkani a képernyőn? Miért nem teszik be irodai munkára, öreg már a képernyőre. Valamikor nagyon szerették és szeretnék, ha ugy maradna meg emlékezetükben, amilyen volt sok évvel ezelőtt. Több telefonáló a játékra jelentkezik.
- 752-o95 Strenic László I.Gellérthegy u.16.: Február 7-i torpedóban nyert, a nyereményt mai napig nem kapta meg. Mikor?
- Név nélkül: Halasszák el az óra átállitást - kéri."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|