|
|
|
|
Platformok és áramlatok az MSZMP kongresszusi küldöttei között (1.rész)
|
1989. szeptember 17., vasárnap - Az MSZMP kongresszusának közeledtével egyre élénkebb - sokak szerint az 1945-48 közötti koaliciós időszak politikai pezsgését idéző - viták, helyzetértékelő és kiutkereső eszmecserék zajlanak a párt különböző fórumain. A korábbi látszategység helyett platformok és eszmeáramlatok képviselői, egyéni nézetetiket hangoztató párttagok mérettetnek meg az országszerte lezajlott küldöttválasztások során. Így a tagság - a gyakran emlegetett ,,hallgatag többség,, - véleményére, az MSZMP megújításával kapcsolatos elképzeléseire is következtetni enged a küldöttcsoportok összetétele.
Az ország öt megyéjéből szereztek információit az MTI munkatársai. Eszerint Csongrádban, Somogyban és Zalában egyértelmű többségben vannak a reformköri platformon álló, vagy azzal szimpatizáló küldöttek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még nem láthatók tisztán az erőviszonnyok; a reformkörök mellett a Münnich Ferenc Társaságnak is jelentős befolyása van a párttagság körében. Hajdú-Biharban a küldöttválasztások során az MSZMP munkástagozatának nevezett szerveződés erősebbnek bizonyult a reformszárnynál. Más, országosan ismert szerveződések közül a marxista egységplatformnak az öt megye küldöttcsoportjainak egyikében sincs nyilvánosan fellépő követője. Ennek ellenére például Zalában a pártközvélemény négy-öt küldöttet reformellenesnek tart. Kaposvárott a proletárdiktatúra védelmét hangoztató jelöltek kapták a legkevesebb szavazatot, s így nem jutottak mandátumhoz. A somogyi küldöttek közül ketten nyilatkoztak úgy, hogy mozgalomként elfogadják, nézeteikhez közelállónak tartjá az ,,Összefogás az MSZMP megújításáért,, plaltformot. A többi négy megyében ennek a viszonylag mérsékelt reformot hírdető szerveződésnek nincsenek elkötelezett hívei a küldöttek között. Mivel a megyei küldöttcsoportok tagjainak még kevés alkalmuk volt megismerni egymás álláspontját az MSZMP múltjával és jövőjével kapcsolatos alapvető kérdésekben, a nézetek és törekvések egymáshoz való viszonya a továbbiakban - a programnyilatkozat és az alapszabály tervezetének vitái során - számottevően módosulhat. (folyt.köv.)
1989. szeptember 16., szombat 22:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP 4 kizártjáról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- Név és telefonszám nélkül: Nagyon meg van elégedve a TV2 műsorával, változatos,szines, látszik, hogy mindent megteszünk, hogy a néző ne unatkozzék, de kérdése, hogy Tamási Eszter itt fog megrokkani a képernyőn? Miért nem teszik be irodai munkára, öreg már a képernyőre. Valamikor nagyon szerették és szeretnék, ha ugy maradna meg emlékezetükben, amilyen volt sok évvel ezelőtt. Több telefonáló a játékra jelentkezik.
- 752-o95 Strenic László I.Gellérthegy u.16.: Február 7-i torpedóban nyert, a nyereményt mai napig nem kapta meg. Mikor?
- Név nélkül: Halasszák el az óra átállitást - kéri."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|