|
|
|
|
Elutazott a BITEF-re a Katona József Színház társulata
|
1989. szeptember 14., csütörtök - A budapesti Katona József Színház társulata csütörtökön Belgrádba utazott. A színház a BITEF elnevezésű nemzetközi színházi fesztiválon szerepel; szombaton és vasárnap játsszák majd Gogol A revizor című drámáját Zsámbéki Gábor rendezésében.
A Katona József Színház egynapos pihenő után kelt ismét útra. A társulat augusztus 30. és szeptember 11. között Svájcban vendégszerepelt. Ott először Zürichben lépett fel hat alkalommal. A Zuercher Theater Spektatel elnevezésű fesztiválon két-két alakalommal mutatták be Csehov Három nővér, Füst Milán Catullus, illetve Gogol A revizor című drámáját. A Reithalle Theaterben - ahol korábban olyan híres rendezők munkáit ismerhette meg a közönség, mint az angol Peter Brook vagy a nyugatnémet Peter Stein - tartott előadásaikról elismerően írtak a lapok. A Neue Zürcher Zeitung a budapesti színház Három nővér-produkcióját méltatva kiemelte: ,, Intenzív színházi este tanúi lehettünk, amelyen Csehov drámaírói zsenialitása éppúgy felszínlett, mint a Katona József Színház csapatjátékon alapuló művészete.,, A Tagblatt der Stadt Zürich a vendégjátékról beszámolva rámutatott: ,, Amit itt színészi teljesítményben láthattunk, arra Zürichben nem túl sűrűn van lehetőség. Még a legapróbb mellékszerepeket is egészen rendkívüli ábrázolóerővel rendelkező színészek alakítják.,, Szeptember 9-én, 10-én és 11-én Genfben A revizorral vendégszerepelt a Katona József Színház a Festival de la Batie meghívásának eleget téve. Az előadást a Tribune de Geneve című napilap a fesztivál legmulatságosabb és legkeményebb produkcójának minősítette. Hangsúlyozta ,,a rendezés, a színészi játék, a díszlet és az egész előadás eredetiségét,,. (MTI)
1989. szeptember 14., csütörtök 16:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP 4 kizártjáról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- Név és telefonszám nélkül: Nagyon meg van elégedve a TV2 műsorával, változatos,szines, látszik, hogy mindent megteszünk, hogy a néző ne unatkozzék, de kérdése, hogy Tamási Eszter itt fog megrokkani a képernyőn? Miért nem teszik be irodai munkára, öreg már a képernyőre. Valamikor nagyon szerették és szeretnék, ha ugy maradna meg emlékezetükben, amilyen volt sok évvel ezelőtt. Több telefonáló a játékra jelentkezik.
- 752-o95 Strenic László I.Gellérthegy u.16.: Február 7-i torpedóban nyert, a nyereményt mai napig nem kapta meg. Mikor?
- Név nélkül: Halasszák el az óra átállitást - kéri."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|