|
|
|
|
Az MSZMP egri 10. számú körzetének állásfoglalása (1.rész) (OS)
|
1989. szeptember 12., kedd - A körzet tagsága a ,,Történelmi utunk tanúlságai,, című dokumentumhoz, az ,,MSZMP-programnyilatkozat,, és a ,,Szervezeti szabályzat,, című tervezethez az alábbi megjegyzéseket, javaslatokat terjesztjük elő. Az első dokumentummal kapcsolatban csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy az a legnagyobb történelemhamisítás, nincs egy jó szava sem az elért eredményekről és szemérmesen hallgat az imperialista erők és belső cinkosaik felszabadulásunktól kezdődő dühödt támadásairól, aknamunkájáról és a szocializmust megdönteni akaró tevékenységéről. Az 1956-os októberi események ezért ,,népfelkelés,, minősítésűek a dokumenetum szerzői szerint, csak éppen az ellenforradalom kifejezéstől irtóznak, mintha az nem is létezett volna. Végezetül sajnáljuk, hogy történészek, köztük Berend T. Iván akadémikus is, hajlandók voltak egy ilyen hamis, félrevezető, tényekkel ellenkező megállapításhoz a nevüket adni. A programnyilatokozattal kapcsolatban - anélkül, hogy pontonként bírálnánk hibáit, hiányosságait, ellentmondásait - mi csak azt szögezzük le, hogy a marxizmus eszméi alapján működő pártot akarunk, melynek célja a mindenféle jelző nélküli szocialista társadalom felépítése. Hazugság, rágalom amit egyes reformerek - Pozsgay Imre, Horn Gyula, Hámori Csaba és társaik - állítanak, hogy a szocialista eszmék utópiák, megvalósíthatatlanok Marx és Engels, Lenin tanításai. Mi igenis hiszünk benne és a Marxista Egységplatformhoz csatlakozva azt követeljük, hogy a polgári demokráciát visszarendezni akarók hagyják el az MSZMP-t és ne a szilárd, kommunista meggyőződésűeket akarják kiebrudalni. Mi magyar szocialista munkáspártot akarunk. A hibás, bűnös gyakorlattól elhatároljuk magunkat, de az 1956 utáni és azt megelőző vívmányainkat nem hagyjuk bemocskolni és azt az értéket előállítóknak a megbélyegzését visszautasítjuk. (folyt. köv.)
1989. szeptember 13., szerda 12:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP 4 kizártjáról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- Név és telefonszám nélkül: Nagyon meg van elégedve a TV2 műsorával, változatos,szines, látszik, hogy mindent megteszünk, hogy a néző ne unatkozzék, de kérdése, hogy Tamási Eszter itt fog megrokkani a képernyőn? Miért nem teszik be irodai munkára, öreg már a képernyőre. Valamikor nagyon szerették és szeretnék, ha ugy maradna meg emlékezetükben, amilyen volt sok évvel ezelőtt. Több telefonáló a játékra jelentkezik.
- 752-o95 Strenic László I.Gellérthegy u.16.: Február 7-i torpedóban nyert, a nyereményt mai napig nem kapta meg. Mikor?
- Név nélkül: Halasszák el az óra átállitást - kéri."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|